Egyéb

Befogadó oktatás és fizetett munka a kulcs

2016. 07. 07.

Kósa Ádám sajtóközleménye – Az Európai Parlament plenáris ülése ma nagy többséggel megszavazta a fogyatékossággal élő személyek jogaival foglalkozó ENSZ-egyezmény (CRPD Egyezmény) végrehajtásáról szóló jelentését. „Az önálló életvitelhez a kulcsot a befogadó oktatás és a fizetett munkavégzés jelentheti” – mutatott rá Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, a jelentés néppárti felelőse, aki a digitális segítő technikák szerepét is hangsúlyozta.

Kósa Ádám, a Fogyatékosságügyi Munkacsoport társelnöke elmondta: első alkalommal fordul elő, hogy az ENSZ egyik szerve (az ún. CRPD Bizottság) nyomon követi az emberi jogokra vonatkozó nemzetközi kötelezettségek EU általi teljesítését. Emlékezetes, hogy az ENSZ CRPD Bizottsága 2015-ben erőteljes üzenetet küldött az EU-nak az egyenlőség és az emberi jogok tiszteletben tartására vonatkozó kötelezettségeit illetően.

Kósa beszédében rámutatott, hogy a CRPD elveinek köre jóval tágabb a megkülönböztetés kérdésénél, és végső céljuk az, hogy a fogyatékossággal élő személyek és családtagjaik teljes körűen gyakorolhassák az emberi jogokat egy befogadó társadalomban.

A fideszes képviselő hangsúlyozta továbbá a digitális rendszerek fontosságát, mivel azok – többek között segítő technológiák révén – megkönnyítik a fogyatékossággal élő személyek számára a társadalom minden területén való részvételt. Sajnálatosnak tartotta, hogy Európában a fogyatékossággal élő személyek aránytalanul nagy számának nincs még internetes hozzáférése és emiatt információkról, lehetőségekről maradnak le, illetve új készségek elsajátításából és fontos szolgáltatásokhoz való hozzáférésből maradnak ki.

A néppárti képviselő kiemelte, hogy a fogyatékossággal élő személyek, és különösen nők körében – az Európai Unió más népességcsoportjaival összehasonlítva – magas a munkanélküliség aránya. Ezért a jelentés azt javasolja, hogy érdemes túllépni a védett műhelyek keretén és olyan foglalkoztatási feltételeket teremteni a fogyatékossággal élő személyek számára, amelyek bevezetik őket a nyitott munkaerőpiacra, mivel a fizetett munkavégzés alapvető fontosságú annak érdekében, hogy a fogyatékossággal élő személyek önálló életet éljenek és hozzájáruljanak a családi élethez és a háztartáshoz.

Kósa Ádám meggyőződése, hogy az esélyegyenlőség csak akkor érhető el, ha az oktatás valamennyi szintjén, illetve valamennyi oktatási és képzési típusban – többek között az egész életen át tartó tanulás során – biztosítják az inkluzív oktatáshoz és képzéshez való jogot. Úgy véli továbbá, hogy a minőségi oktatást és az iskolai sportinfrastruktúrát a fogyatékossággal élő gyermekek igényeihez kell igazítani.

Strasbourg, 2016. július 7.