Foglalkoztatás

Az európai baloldal még több pénzt és hatalmat akar Brüsszelnek

2017. 11. 16.

Kósa Ádám sajtóközleményeAz Európai Parlament megszavazta azt a jelentést, amely még több forrást kíván biztosítani a migráció kezelésére, annak ellenére, hogy a dokumentum eredeti célja a munkahelyteremtés és a növekedés fellendítése lett volna. „A jelentéstervezet alapvetően olyan nemes célokat szolgál, mint a munkahelyteremtés, a szociális biztonság növelése vagy közös európai pénzalapok felállítása szociális programok finanszírozására, ám számos olyan, egyelőre homályos pénzügyi kötelezettségekkel járó kezdeményezést tartalmaz, amelyekről felelőtlenség jelenleg dönteni. Mindezek fényében a Fidesz-KDNP delegáció tartózkodott a szavazáson” – mutatott rá Kósa.

A jelentés néppárti felelőseként Kósa Ádámnak sikerült elérni, hogy az egyenlőtlenségek és a szociális problémák felmérésekor a versenyképességi szempontokra is ki kell térni. Szintén a politikus módosító indítványára került a szövegbe, hogy nem szabad kettős mércét alkalmazni az országok összehasonlításakor. Továbbá a képviselő rámutatott, hogy a szociális és egyenlőtlenségi problémák mérésekor tudományosan megalapozott és adatközpontú vizsgálatoknak van helye, nem pedig jóval pontatlanabb felméréseknek. Nagy eredmény, hogy a javuló teljesítményt felmutató országtól nem szabad csak azért elvonni az EU-s támogatásokat, mert a hazai források felhasználásával a többi tagállamnál jobban teljesítenek. Például Magyarországon a fiatalok munkanélkülisége látványosan csökken, ez azonban nem lehet ok arra, hogy elveszítsük az Ifjúsági Garancialapból juttatott támogatásokat.

A jelentést végül – számos vitathatatlan erénye ellenére – a magyar néppárti képviselők nem tudták támogatni, mert az Unió költségvetésének és a tagállamok befizetésének növelését jelentő álláspontot a brexit tárgyalások fényében nem lehet felelősen támogatni. Erről csak akkor lehet dönteni, amikor már világosak a brexit utáni költségvetés keretei és az Unió elfogadja, hogy az tagállami hatáskör.

Kósa Ádám kifejtette: „A jelentés egyrészt költségvetési szempontból nem volt megalapozott, másrészt nem tartotta tiszteletben a tagállami hatásköröket”. Kósa a néhai brit miniszterelnök, Margaret Thatchert idézve úgy fogalmazott: „a szocializmussal az a probléma, hogy a végén mindig elfogy a mások pénze”.

Háttér: Az Európai Unió 2010 tavaszán úgy határozott, hogy 2020-ra mintegy 20 millió fővel csökkentené az európai szegények számát az ún. EU2020 Stratégia alapján. Az elmúlt évek migrációs válságának közepette volt év, amikor egymilliónál is több, nehezen foglalkoztatható menekült és migráns érkezett Európába illegális úton, ez pedig megkérdőjelezi a korábbi célkitűzést. Mindeközben vontatottan haladnak a brexit tárgyalások és az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint az Egyesült Királyság távozásával reálértéken akár a negyedével is csökkenhet a rendelkezésre álló EU-s források kerete.

Strasbourg, 2017. november 16.