2010. március 08.

Javítani kellene a fogyatékkal élők foglalkoztatását + videó

Míg Nyugat-Európában 60 százalékuk dolgozik, nálunk alig minden tizedik jut munkához. Magyarországon, illetve Kelet-Európában a fogyatékkal élők nem kapnak kellő megértést a társadalom részéről. Míg Nyugat-Európában vannak jól működő modellek, és ott 60 százalékuk dolgozik, nálunk alig minden tizedik jut munkához. A társadalom elfogadása nélkül nincs siker – közölte Kósa Ádám néppárti EP-képviselő a Heti Hírmondóban.

Az EU-ban mintegy 22 millió munkanélküli van, és az uniónak jelenleg ez az egyik legnagyobb problémája. Az Európai Bizottság nemrég beterjesztette 10 éves stratégiáját, melyhez az Európai Néppárt egy kiegészítést fogalmazott meg. Ebbe bekerült a magyar képviselő javaslata is. Eszerint a különböző társadalmi csoportok mellett javítani kell a különböző fogyatékossággal élők foglalkoztatását is - jelezte Kósa Ádám.

Fontos, hogy a munkáltató felismerje, hasznos lehet számára egy fogyatékkal élő alkalmazása – tette hozzá.

- Abban bízom, hogy a civil szervezetek bevonása mellett egy olyan rendszert lehet kialakítani, melyben az állami támogatások felhasználása hatékonyabban valósítható meg. Az Állami Számvevőszék 2009-ben ugyanis megállapította, hogy az állam dupla akkora összeget fordított a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatására, miközben feleannyi munkahelyet tudott létrehozni, mint korábban. Kósa Ádám szerint ezen a gyakorlaton változtatni kell.

Forrás: www.dunatv.hu


Kósa Ádám bizottsági tagságai
Kiemelt témák
Kósa Ádám közösségi oldalakon

 

Kósa Ádám delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. július 06.
Lisszabonnal is az eliteké maradt Európa
Bár az EU hét hónapja életbe lépett lisszaboni szerződése jelentősen kibővítette a nemzeti törvényhozások és az Európai Parlament jogkörét, még ma is heves viták tárgya, hogy a reformokkal valóban demokratikusabbá vált-e a közösség működése. Ugyancsak sok a kérdés a lisszaboni szerződés nyomán bevezetendő polgári kezdeményezés intézménye körül, amely a kritikusok szerint éppenséggel a demokrácia megcsúfolásának az eszközévé válhat.
2010. július 28.
44 kilogramm hal a szákban
Idén is megrendezte a Kurca-Parti horgászversenyt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Hódmezővásárhelyi Szervezete, melyet 2010-ben Szegváron tartottak. Ponty, kárász, amur, keszeg és természetesen törpeharcsa került a partra.
Ajánló