Kiemelt témák

2010. július 28.
Őze Áron a dadogásról... fogyatékosság vagy sem?
Talán kevesen tudják, hogy Őze Áron Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Pesti Magyar Színház idén kinevezett igazgatója immáron hetedik esztendeje a Demoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesületének elnöke is. Édesapjához, a zseniális színész Őze Lajoshoz hasonlóan – aki idén lenne 75 éves –, neki is beszédnehézségei vannak, igaz, fellépésein ez egyáltalán nem érzékelhető.

2010. július 21.
Tanítson jelnyelvet először a csecsemőnek – okosabb lesz!
Javíthatja a gyermek-szülő kommunikációt a gyerekek fejlődésének korai stádiumában a jelnyelv néhány egyszerű jelének megtanítása.

2010. július 20.
Számítógép ismeri fel az autizmust
Egy autizmust felismerő szoftvert fejlesztettek ki az USA-ban, ami állítólag 86 százalékos pontossággal működik.

2010. július 20.
Mobiltelefonok segítik a hallássérült diákokat
Egy ugandai iskolában a mobiltelefonok által kínált sms-üzenetezés lehetősége segíti a hallássérült diákok beilleszkedését.

2010. július 20.
Koncerttel gyűjtenek öko-lakóotthon építésére a fogyatékkal élők
A Quimby, a Kiscsillag és a Csík zenekar a sérültekből álló Nemadomfel együttes meghívására Jobb velünk a világ! címmel jótékonysági koncertet ad novemberben, amelynek bevételét felnőtt fogyatékosok számára készülő, Magyarországon egyedülálló, fővárosi öko-lakóotthon építésére fordítják.

2010. július 19.
Másfélszeresére gyorsulhat az sms-írás
Egy okos telefonokra kifejlesztett alkalmazás 50 százalékkal gyorsíthatja az üzenetek gépelését, előre „kitalálja” a következő szót.

2010. július 16.
Összefügg a nyelvek és az életvilág változatossága
Az élővilág és a nyelvek is felgyorsult ütemben tűnnek el bolygónkról, a kettő között erős összefüggést látnak a tudósok.

2010. július 14.
Harry herceg kutyalesen
Harry herceg, a brit trónörökös kisebbik fia meglátogatta a Canine Partners Kutyakiképző Központot a sussexi Midhurstben. A Canine Partners jótékonysági intézményként működik, ahol fogyatékos emberek segítségére képeznek ki kutyákat.

2010. július 12.
Megjelent a Carissimi bemutatkozó száma
A fogyatékos és egészségkárosodott emberek helyzetével foglalkozó magyar nyelvű ismeretterjesztő folyóirat fórumot kíván teremteni az egészségi állapotuk miatt nehéz helyzetben levő embereknek, és segíteni az őket érintő ügyekben való eligazodásban, társadalmi beilleszkedésükben.

2010. július 11.
Majális helyett Tóparty az ÉFOÉSZ-szel
„Tóparty” címmel rendezi meg nosztalgia találkozóját az ÉFOÉSZ Heves Megyei Közhasznú Egyesülete. A tavasszal elmaradt majálishoz hasonló rendezvényt, hasonló formában július 17-én 11 órakor a Noszvajon tartják, amelyhez egy különleges rajzpályázat is kapcsolódik.

2010. június 20.
Robot segíti az autista gyerekeket
A Dél-kaliforniai Egyetem kutatói gyerekterápiában résztvevő roboton dolgoznak. A gép természetesen nem fogja helyettesíteni a humán szakértőket, de komoly segítséget nyújthat az autizmus jobb megértésében, gyerekek szocializációjában.

2010. június 14.
Siket énekesnő varázsolja el a világot
Mandy Harvey-t hallgatva senki sem gondolná, hogy két éve a világ elcsendesült számára, megváltoztatva ezzel a lány jövőre vonatkozó terveit.

2010. június 11.
"Hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié..."
Ingyenes bemutatók, filmvetítések és kiállítások várják az érdeklődőket Washingtonban a fogyatékkal élő művészek eddigi legnagyobb fesztiválján.

2010. május 05.
Hatalmas tömeg gyűlt össze az Ötvenhatosok terén - 12 ezren voltak a Kézenfogva Alapítvány rendezvényén
Minden korábbi rekordot megdöntve, közel 12 000 ember fordult meg a Kézenfogva Alapítvány 5. Családi Napján május 1-jén, Budapesten. Az Ötvenhatosok terén tartott rendezvény célja az volt, hogy lehetőséget teremtsenek egészséges és fogyatékos emberek találkozására – közölte az alapítvány szerdán.

2010. május 04.
Szín-Terek – Fogyatékos és nem fogyatékos alkotók művészeti programja
A Szín-Terek program célja, hogy a művészet eszközeivel erősítse a fogyatékos emberek társadalmi elfogadását, miközben bemutatja és használja a város megújuló köztereit. A fogyatékkal élő és nem fogyatékos alkotók közös alkotótáborban készítik el a városról szóló műveiket.

2010. április 18.
Premier: 12 Parancsolat
A Médiaunió 2010. évi kampányának témája: "Rajtad is múlik a fogyatékkal élők mindennapjainak megkönnyítése, a hatékony integrálásuk". A megvalósítandó debreceni esemény egy művészi igényű fotókiállítás, amelynek modelljei a méltán világhíres, fogyatékos színészekkel dolgozó Baltazár Színház munkatársai. A Baltazár Színház előadással is készül a kiállítás idejére.

2010. március 31.
Európai Parlamenti Modell Pécsett
Az Európai Parlamentet modellezve üléseznek a hazai középiskolások Pécsett. Kósa Ádám az esemény záróünnepségén személyes tapasztalatairól mesélt majd strasbourgi utazást ajándékozott húsz tehetséges diáknak.

2010. március 13.
Megkezdődött a téli paralimpia
Megkezdődött Vancouverben a X. téli paralimpia. A fogyatékkal élők seregszemléjén 44 ország 507 versenyzője vesz részt. Magyarországot két sportoló képviseli.

2010. február 01.
Pécs, Essen, Isztambul – Európa Kulturális fővárosai 2010
Miért érdemes az idén ellátogatni Törökország legnagyobb városába, Isztambulba, a mediterrán hangulatú nyüzsgő egyetemvárosba, Pécsre vagy a német Ruhr-vidék fővárosába, Essenbe? Milyen programok várják az érdeklődőket? E kérdéseket tettük fel a városokat jól ismerő európai parlamenti képviselőknek abban a reményben, hogy bennfentes tippeket és ajánlásokat kaphatunk Európa e három szegletéről.

Összesen: 19

[1]

Kósa Ádám bizottsági tagságai
Kiemelt témák
Kósa Ádám közösségi oldalakon

 

Kósa Ádám delegációs tagságai
A FIDESZ EU Parlamenti képviselői
Médiatár
2010. július 06.
Lisszabonnal is az eliteké maradt Európa
Bár az EU hét hónapja életbe lépett lisszaboni szerződése jelentősen kibővítette a nemzeti törvényhozások és az Európai Parlament jogkörét, még ma is heves viták tárgya, hogy a reformokkal valóban demokratikusabbá vált-e a közösség működése. Ugyancsak sok a kérdés a lisszaboni szerződés nyomán bevezetendő polgári kezdeményezés intézménye körül, amely a kritikusok szerint éppenséggel a demokrácia megcsúfolásának az eszközévé válhat.
2010. július 28.
44 kilogramm hal a szákban
Idén is megrendezte a Kurca-Parti horgászversenyt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Hódmezővásárhelyi Szervezete, melyet 2010-ben Szegváron tartottak. Ponty, kárász, amur, keszeg és természetesen törpeharcsa került a partra.
Ajánló