Fogyatékosságügy

Érdemi lehetőséget a választásokon a fogyatékossággal élő személyeknek

Érdemi lehetőséget a választásokon a fogyatékossággal élő személyeknek

2018. 07. 05.

Kósa Ádám sajtóközleménye – Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén ma a fogyatékossággal élő személyek európai parlamenti választásokon való részvétele volt a téma. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalásában emlékeztetett: 2009-ben ő volt a első siket képviselő az EP történetében. „Megválasztásom óta szívügyem, hogy minél több fogyatékossággal élő ember éljen szavazati jogával, és legyen bármilyen típusú választás, minél több fogyatékossággal élő embert válasszanak meg a politikai testületekbe” – hangsúlyozta Kósa.

A néppárti politikus aláhúzta: ez csak akkor lehetséges, ha olyan választójogi szabályok vannak érvényben, melyek összhangban állnak a fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ egyezménnyel. „Büszke vagyok arra, hogy hazám, Magyarország a 2013-ban elfogadott új választójogi szabályozással teljesen akadálymentessé tette a választásokat, legyen szó vakokról, siketekről vagy éppen mozgássérültekről” – mutatott rá Kósa.

Magyarország az egyetlen ország az EU-ban, ahol az országgyűlésbe és az Európai Parlamentbe is választottak siket képviselőt. Ezt a lehetőséget azonban csak egyetlen párt, a Fidesz-KDNP biztosította a fogyatékossággal élő politikusoknak. „Itt az ideje, hogy ne csak jogszabályok, hanem tettek útján is bizonyítsunk! Éppen ezért felszólítom az európai parlamenti választásokon induló összes pártot az Unió 27 tagállamában, hogy ne csak szavakban lépjenek fel: adjanak érdemi lehetőséget a fogyatékossággal élő embereknek!” – zárta felszólalását Kósa Ádám.

Strasbourg, 2018. július 5.