Robotika

Robotika és munkaerőpiac

2016. 11. 08.

Kósa Ádám sajtóközleménye – Az Európai Parlament több bizottsága foglalkozik azzal, hogy felmérje a robotika rohamos fejlődésének mindennapi életünkre gyakorolt hatásait. A foglalkoztatási és szociális ügyekkel foglalkozó szakbizottságban a téma néppárti felelőse Kósa Ádám fideszes EP-képviselő, a robotikával kapcsolatos jelentést pedig ma nagy többséggel fogadták el a bizottság tagjai.

A foglalkoztatási bizottság véleménye hangsúlyozza: sürgősen meg kell vizsgálni, vajon a robotok elterjedése jólétet és fejlődést hoz-e akkor is, ha mindez olyan helyzetben áll elő, hogy a hagyományos termelési és szolgáltatási szerkezetekben nem lesz már szükség az emberek munkájára. Kérdés ugyanis, hogy a megváltozó munkavégzési- és életvezetési rutin következtében milyen további feltételek szükségesek az anyagi biztonság mellett ahhoz, hogy az emberek egészségesek (lelki és fizikai jóllét), boldogok és tevékenyek maradjanak.

Kósa Ádám szerint az oktatás révén fel kell készíteni a következő nemzedéket arra, hogy teljes értékű életet élhessenek a robotizáció és automatizáció által megváltozott világban. Ehhez a digitális készségek oktatását az alaptanterv részévé kell tenni. „Az iskolákban a gyermekeknek az elméleti tudás mellett el kell sajátítaniuk a kérdések feltételéhez szükséges gondolkodási készségeket, s az ötletek gyakorlatba való átültetéséhez szükséges kreatív készségeket is. Az egész életen át történő tanulás eredményeinek pedig az egész életen végigvonuló aktivitásban kell megtestesülniük” – húzta alá Kósa.

Kósa Ádám a szavazást követően kiemelte: rövid és középtávon a robotika és a mesterséges intelligencia valóban előnyöket ígér a hatékonyság és a megtakarítások terén. Ezt már most is megfigyelhetjük a termelésben és a kereskedelemben, a jövőben pedig olyan területeken is találkozhatunk vele, amelyeket korábban a humán intelligenciának köszönhetően kizárólag csak emberek láthattak el. Ez azonban azzal is járhat, hogy a szolgáltató vagy az irodai munkakörben dolgozó, részben alacsonyabb képzettségű emberek munkájára egyre kevésbé lesz szükség. És bár a robotika kétségtelenül új munkahelyeket is teremt majd, félő, hogy nem tud olyan mértékben növekedni a robotika területén szükséges – magasabban képzett – munkaerő száma, mint ahány munkahely várhatóan megszűnik, többek között a közlekedés, a logisztika és az irodai munkakörök területén.

Brüsszel, 2016. november 8.