Munkaerőpiac

Magyarország megvédi szociális vívmányait

Magyarország megvédi szociális vívmányait

2017. 04. 27.

Kósa Ádám sajtóközleménye – „A szociális jogok európai pilléréről és a munka és magánélet közötti egyensúlyra vonatkozó kezdeményezésről szóló plenáris vita kapcsán a magyar néppárti képviselők csak olyan jogalkotási javaslatokat tudnak támogatni, amelyek nem veszélyeztetik Magyarország szuverenitását és a szubszidiaritás elvét” – hangsúlyozta Kósa Ádám fideszes EP-képviselő.

Kósa, az Európai Parlament frakcióközi Fogyatékosságügyi Munkacsoportjának társelnöke írásban benyújtott hozzászólásában rámutatott, hogy Magyarország a saját kezében szeretné tartani a sorsát, legyen az szociálpolitikai vagy adózási kérdés. Ugyanakkor jelezte: „A magyar néppárti delegáció minden olyan lépést támogat, amely európai szinten és egyben költségvetési szempontból is megvalósítható. Ezek közül számos lépés már megvalósult, amelyekre büszkék lehetünk”.

A legutóbbi időszak legfontosabb eredményei közé tartozik, hogy a kisgyermekek 90 százaléka étkezik ingyen naponta háromszor, a hátrányos helyzetű gyermekek pedig a tanítási szünetekben is ingyenesen jutnak ételhez. A minimálbér-emelés területén is jelentős javulás történt az elmúlt 25 év távlatában. Előrelépés, hogy a jelentésben megjelenő intézményi elhelyezés és tartós ápolás-gondozás tekintetében szintén élen jár Magyarország, ugyanis a közeljövőben megvalósul a nagy, vidéki intézményekben elhelyezett fogyatékossággal élő emberek (3500-4000 fő) kisebb lakóegységekbe költöztetése.

„Mivel Magyarország nyitott gazdaságának és versenyképességének felelős figyelembevétele elengedhetetlen, a további stabil és kiszámítható fejlődés előfeltétele csakis a megfontolt, biztos haladás lehet a felelőtlen és irreális követelések helyett. Ezért nem szabad beállni az ígérgetők sorába, mert a felelőtlen ígéretek 2009-ben egyszer már majdnem csődbe vitték az országot” – figyelmeztetett a néppárti politikus.

Brüsszel, 2017. április 27.