A magyar gazdasági modell sikeressége megkérdőjelezhetetlen

A magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól rendeztek konferenciát az Európai Parlamentben, ahol politikusok és gazdasági szakemberek vitatták meg a magyar gazdaság állapotát és lehetőségeit. Pelczné Dr. Gáll Ildikó, az EP-alelnöke, a rendezvény házigazdájaként megerősítette: "A magyar gazdaságpolitika kiszámítható, mert azok a cölöpök, amelyekre a magyar gazdaság építményét felhúztuk, nem fognak változni a következő időkben sem".

A fideszes EP-képviselő felszólalásában rámutatott: a Bizottság néhány nappal ezelőtt szinte minden szinten javította a következő két évre szóló magyar makrogazdasági előrejelzéseit, beleértve a növekedést is. A múlt héten elfogadott országspecifikus ajánlásaiban pedig a testület már úgy ítélte meg, hogy a kormánynak a következő két évben az adósságszabály betartásával sem lesz gondja.
 
"Magyarországra feketebárányként kell tekintsünk vagy sikertörténetként? – kérdezem képviselőtársaimat. Ha megnézzük a számokat, akkor egyértelmű, hogy sikertörténetről beszélhetünk, mindegy, hogy a költségvetést, az államadósság számait, a gazdasági növekedést, a munkanélküliség csökkentését választjuk-e, bármelyik számot választjuk, mindenhol jóval jobban teljesítünk, mint az európai átlag" – mutatott rá Pelczné Dr. Gáll Ildikó. Még az IMF is pozitív véleményének adott hangot Magyarország kapcsán – tette hozzá.
 
Sajnálatos, hogy a magyar szocialisták EP delegációja "rendkívüli sajtótájékoztatóval" próbált zavart kelteni a rendezvény előtt. Jó hírek esetén is rossz képet akarnak festeni Magyarországról. Pelczné megjegyezte: a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-as referenciaévben (a KSH adatai alapján) már elkezdett csökkenni hazánkban is, ami kb. 241 ezer fő helyzetének javulását jelenti.