Az új útdíjfizetési rendszer kedvező Magyarország számára

Az Európai Parlament strasbourgi ülésén szavazott ma az Eurovignette-jelentésről, amely a közúti áruszállítókra terhelné az általuk okozott környezeti károk költségét. Nagy siker Magyarország számára, hogy Barsiné Pataky Etelka javaslatait támogatta a Parlament többsége, így a magyar érdeknek megfelelő szabályozást fogadták el Strasbourgban.

Barsiné Pataky Etelka szerint a Parlament ismét nagy előrelépést tett a környezetvédelem terén, újabb mérföldkőhöz érkeztünk a közlekedés környezetbaráttá tétele, a klímaváltozás megakadályozása ügyében.

Barsiné Pataky Etelka, az Európai Néppárt képviselője hangsúlyozta: a külső költségek beépítését időben több ütemben kell megvalósítani, különösen most nem lehet ráengedni a gazdaságra ezt a terhet. A környezet védelmét megfizető fuvarozó ugyanis átháríthatná a plusz terhet a fogyasztóra, jelentős inflációt okozva ezzel. Mint tudjuk, a szállítási költségek a végtermékek árában igen nagy súllyal szerepelnek.

Barsiné szerint a külső költségek beépítését térben is több ütemben kell megvalósítani. Először azokban a városokban kell bevezetni a torlódási díjat, ahol a legszennyezettebb a levegő. A díj bevezetése az összeurópai közlekedési hálózaton (TEN-T infrastruktúra) csak akkor lehetséges, ha az teljesen kiépült.

Fontos részlet Magyarország számára, hogy Barsiné Pataky Etelka javaslatát a Néppárt és a szocialisták is elfogadták, hiszen ez kiküszöböli, azt a korábbi indítványt, ami csak Magyarországot érintené hátrányosan. Az eredeti javaslat alapján ugyanis a jelenleg befolyó útdíj-jövedelmünk 20 %-át veszítettük volna el.