Egyéb

A fogyatékkal élők minőségi oktatása a cél

A fogyatékkal élők minőségi oktatása a cél

2011. 02. 04.

Az előadást a magyarok mellett osztrák gyógypedagógia szakos diákok és oktatók is meghallgatták. Az Apáczai Kar és a bécsi Kirchliche Pädagogische Hochschule között tavaly létrejött együttműködésnek és az EdTwin projektnek köszönhetően a két intézmény hallgatói egymás országában gyűjthettek tapasztalatokat a gyógypedagógiai képzéssel kapcsolatosan. Ezért is hívták meg előadónak Dr. Kósa Ádámot, aki az Európai Unió fogyatékosügyi politikáját vázolta.

Az EP képviselő szerint az új stratégia egyik fontos része az oktatás fejlesztése, és ebben fontos szerep jut a Nyugat-Magyarországi Egyetemnek is. Úgy véli: a fogyatékossággal élő embereknek azért nincsen munkájuk, mert nem kapnak megfelelő oktatást. Az Unió tíz éves stratégiája éppen ezért azt hangsúlyozza, hogy a képzés területén a minőséget kell megemelni.

Dr. Takáts Péter a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektorhelyettese elmondta: az Apáczai Karon már több éve zajlik magas szintű gyógypedagógiai képzés, és tervezik a logopédus szak beindítását is. A fogyatékkal élők tanítása azért is kiemelt feladat, mert Győrben ma 178 óvodásnak, 904 általános és 620 középiskolásnak van szüksége speciális képzésre.

Forrás: Oxygen Media