
A peronon hagyták a mozgáskorlátozott utast
2010. 07. 01.
— Orosházáról Budapestre utazó fiunkat Békéscsabára, a Zaránd IC-hez vittük. A jegyek megváltása után a vonathoz siettünk, amire már felszálltak az utasok. A pótjegyes vonat lépcsőjénél egy tolókocsiban ülő és nehezen beszélő utas kért tőlünk segítséget a felszállásához, kezében mutatva menetjegyét. Nem tudtunk segíteni, de a feleségem a mozdony mellett beszélgető kalauzokhoz és a vonat vezetőjéhez szaladt a kérést továbbítani — írta szerkesztőségünknek Horváth Endre.
Segíteni azonban nem tudtak, mivel a kalauz azt közölte velük, ilyen esetekben előre meg kell rendelni a szolgáltatást. Olvasónk beszámolója szerint ezután rövid tanakodás kezdődött, majd az IC elindult, az állomáson hagyva a tolószékes férfit, miközben a vasutasok hátat fordítottak a segítségre szoruló mozgáskorlátozottnak.
A MÁV-START Zrt.-nél megkeresésünkre a panasz kivizsgálását ígérték, 30 napon belül. A kommunikációs osztályról a következő általános tájékoztatást kaptuk: a mozgáskorlátozottaknak nem kell előzetes bejelentés tenniük a vasúti utazás igénybevételéhez, amennyiben tudnak önállóan közlekedni, vagy van kísérőjük, aki segít nekik.
Mint fogalmaznak, a kerekesszékkel közlekedők esetében bonyolultabb a helyzet, mert a vasútüzem sajátosságai miatt nehézségekbe ütközik a közlekedésük. A kerekesszékkel együtt kellene nagy szintkülönbségeken, szűk átjárókon átjutni, ehhez olyan speciális emberi és gépi segítségre van szükség, ami nem áll mindig, minden állomáson rendelkezésre, ezért kérik az utazás előzetes bejelentését.
A vasutasok kötelesek a be- és kiszállásnál, valamint az utazás során kiemelt figyelmet fordítani és minden szükséges segítséget megadni az utazás zavartalan lebonyolítása érdekében a fogyatékkal élőknek, illetve a csökkent mozgásképességűeknek.
A MÁV szerint a teljes akadálymentesítés több százmilliárd forintba kerülne. Az emelőberendezés vagy speciális kocsi iránti igényt a 06 (40) 49 49 49 telefonszámon, a megrendeles@mav-start.hu e-mail címen vagy a MÁV-START Zrt. postacímén, az 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 54-60. címen lehet bejelenteni a tervezett utazást megelőző munkanapon 14 óráig vagy csoportos utazás esetén a tervezett utazást megelőzően hét munkanappal. Az igény bejelentésénél külön fel kell tüntetni a kísérő meglétét.
www.beol.hu