Az EU parlamentjében segítik a fogyatékkal élőket

Szekszárd | Dr. Kósa Ádám, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (SINOSZ) elnöke, a Fidesz uniós képviselője nyitotta meg nemrég az állampolgári részvétel hetét. (Tolnai Népújság)

– Hogyan fogadták Önt Brüsszelben?
– Június közepén mentem ki először, már a bejáratnál külön ember fogadott, mert tudták, hogy siket vagyok. Azt viszont nem, hogy milyen igényeim vannak, hiszen még sosem volt siket képviselője a parlamentnek. Mindig azt mondták, hogy megoldunk  minden problémát, s mára  elmondható, hogy majdnem mindent meg is oldottak. Magyarországon még elképzelhetetlen az a felfogás ami az Európai Parlamentben természetes. Az ügyintéző azt mondta, azért vagyok itt, hogy az ön szociális jogai érvényesülhessenek. Ügyosztályt hoztak létre a fogyatékkal élő képviselők számára, mert van mozgássérült is köztünk.

– Most tárgyalja a parlament a jelnyelvről és használatáról szóló törvényjavaslatot. Ezzel élen járunk, vagy éppen le vagyunk maradva?
– A világon 30-35 országban fogadták el önállónak a jelnyelvet, Európában pedig még csak 18 országban. A magyar törvény lesz a legkomplexebb. Másutt a jelnyelvvel, oktatással, tolmácsolással külön-külön foglalkoznak. Magyarországon egy törvényben fogadják el önálló nyelvként a jelnyelvet és ugyanott szabályozzák az oktatást és tolmácsszolgáltatást, de még a telvíziós feliratozás előírásait is.

– Mi a véleménye arról, hogy a jövő évi költségvetésben kevesebb jut a civil szervezeteknek is?
– Röviden szólva, nem értek egyet vele, annak ellenére, hogy tisztában vagyok a gazdasági helyzettel. Véleményem szerint ne az legelesettebbekkel kezdjék el a spórolást. A másik kifogásom, hogy nem egyeztettek a civil szervezetekkel. Biztos vagyok benne, ha ez megtörténik, nem lett volna ekkora botrány az ügyből. Maguk a szervezetek is tudják, hogy válság van, de diktátummal nem lehet a problémát megoldani. Sajnos, nem csak a civil szervezetekre vonatkozik a megszorítás, hanem a szociális ellátásban is megnyirbálják a normatívákat. Egyre lazább lesz a szociális védőháló, amelynek a lyukain egyre többen kipotyognak. Most úgy néz ki, hogy ezt a minisztérium is belátta és hamarosan leülünk a tárgyalóasztalhoz.