Az LMP hátat fordított 300 ezer választópolgárnak 2012. 10. 31. Kósa Ádám és Tapolczai Gergely sajtóközleménye - Az LMP-nek ismét sikerült bebizonyítania, hogy számukra a fogyatékossággal élő emberek sorsa csak addig fontos, amíg a saját politikai érdekeik így kívánják. Nem lehet ugyanis másképpen értelmezni azt a pálfordulást, amit az ellenzéki párt politikusainak pár óra alatt sikerült elkövetni.
Erősebb utasjogokat Európában! 2012. 10. 24. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye - Az Európai Parlament tegnapi strasbourgi plenáris ülésén a képviselők nagy többsége támogatta a különböző közlekedési módokban érvényesülő utasjogokról szóló jelentést. A dokumentum sikeréhez dr. Kósa Ádám, fideszes európai parlamenti képviselő tizenkilenc módosító indítvánnyal járult hozzá, melyek kivétel nélkül a fogyatékossággal élő utasok jogainak megerősítésére irányultak. Kósa Ádám üdvözölte a jelentés sikerét, de rámutatott: a fő cél az, hogy a Bizottság értse meg a Parlament üzenetét és kezdjen bele egy közös és egységes jogszabály alkotásába.
Néppárti siker: Uniós fejlesztés a siketek és súlyos nagyothallók infokommunikációs akadálymentesítése érdekében 2012. 10. 04. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye - A mai napon az Európai Parlament Költségvetési Bizottsága elsöprő többséggel elfogadta a Kósa Ádám és Werner Kuhn német néppárti EP-képviselők által jegyzett javaslatot, amely a siket és súlyos nagyothalló személyek európai szintű infokommunikációs akadálymentesítését támogatja a következő két évben. A projekt költségvetésére közel negyedmilliárd forintot (750.000 euró) sikerült kiharcolni a néppárti képviselőknek, amely kezdeményezés várhatóan 2013 első félévében indul meg. Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, az alapjogokkal és így a fogyatékos emberek társadalmi befogásáért is felelős biztosa támogatásáról biztosította a projektet.
Minden településen akadálymentes lesz a választás 2012. 09. 17. Az ország minden településén akadálymentes lesz a választás, így a fogyatékossággal élők nagyjából 600 ezres közösségének jelentősen könnyebbé válik majd a szavazáson való részvétel - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár és Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP) képviselő hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Európai Parlament kiáll a sclerosis multiplexben szenvedők egyenlő és minőségi kezeléséhez, ápolásához való hozzáféréséért 2012. 09. 13. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye - Az Európai Parlament mai plenáris ülésén bejelentették, hogy a "Sclerosis multiplex elleni európai szintű fellépésről" szóló írásbeli nyilatkozatot a képviselők többsége aláírásával támogatta és ezzel elfogadásra kerül. A Kósa Ádám és négy európai parlamenti képviselőtársa által kezdeményezett nyilatkozat egy olyan problémához ad erőteljes politikai támogatást, mely számos európai polgárt és családot érint kedvezőtlenül.
Lovászy Lászlót az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogaival Foglalkozó Bizottságának tagjává választották 2012. 09. 13. Az ENSZ New York-i székhelyén a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény 119 részes állama 20 jelöltből Lovászy László Gábort, a magyar kormány jelöltjét beválasztotta a Fogyatékossággal Élők Jogaival Foglalkozó Bizottság 18 tagja közé 2012. szeptember 12-én.
Fogadás a magyar paralimpikonok tiszteletére 2012. 09. 01. Fogadást adott péntek este a magyar paralimpiai csapat tiszteletére Magyarország londoni nagykövetsége. Az esemény díszvendége Kósa Ádám európai parlamenti képviselő volt.
Kósa Ádám az év európai parlamenti képviselője 2012. 08. 30. A szakpolitikai kategóriában a fideszes Kósa Ádám lett az év magyar európai parlamenti képviselője a Policy Solutions elemzése szerint. A politikai elemző intézet a magyar EP-képviselők elmúlt egy évi brüsszeli és strasbourgi teljesítményét értékelte.
A társadalmi kohézió megerősítése európai érdek 2012. 07. 05. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye - A mai napon az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Ügyek Bizottsága strasbourgi rendkívüli ülésén elsöprő többséggel elfogadta Kósa Ádám fideszes EP-képviselő véleménytervezetét az ún. Közös Stratégiai Keretről. A dokumentum a 2014-2020 között a különböző európai pénzügyi alapok felhasználásának közös szabályait tartalmazza az Európai Bizottság javaslatára reagálva. A vélemény egy része az EP házbizottságának (Elnökök Értekezlete) döntése alapján - miután szociális- és foglalkoztatási kérdésekről szól - automatikusan beépül az Európai Parlament végleges állásfoglalásába, melyet a Regionális Fejlesztési Bizottság készít el.