Fidesz: Drasztikus a munkanélküliség Szegeden 2010. 03. 30. A munkanélküliségi ráta alakulása, valamint a fogyatékkal élők munkához juttatása és a szociális ellátórendszer átalakítása volt a keddi fideszes sajtótájékoztató célkeresztjében, melyet Bodó Imre, Kósa Ádám és Soltész Miklós tartott.
Munkahelyet a fogyatékkal élőknek is 2010. 03. 29. Magyarországon a fogyatékkal élők több mint 90 százaléka munkanélküli, emelte ki Dr. Kósa Ádám, európai parlamenti képviselő hétfőn a Kiskunfélegyházán tartott sajtótájékoztatón. Soltész Miklós, a Fidesz–KDNP népjóléti kabinetjének vezetője szerint egy erős országgyűlés és egy erős kormány lehet csak képes helyére tenni az értékeket.
Képviselők a hosszú távú fogyatékosügyi politika megalkotása mellett 2010. 03. 25. Kiemelten fontos a fogyatékkal élők foglalkoztatási arányának emelése, ismerték el egyöntetűen a fogyatékosügyi frakcióközi csoport résztvevői, akik március 25-én először ültek össze ebben az évben. A munkaerőpiaci helyzet javítása érdekében az EU 2020 stratégia, az idén novemberben nyilvánosságra kerülő EU Fogyatékosügyi Akcióterv és az EDF által javasolt Fogyatékosügyi Paktum harmonizálása elengedhetetlen vélekedtek a meghívott előadók egyhangúan.
Az EP plenáris ülése: 2010. március 24–25., Brüsszel 2010. 03. 24. Az euróövezet gazdasági helyzete lesz a fő téma az Európai Parlament március 24‑25‑ei „mini” plenáris ülésén Brüsszelben. A vitában részt vesz Jean‑Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke is. A képviselők véleményt mondanak az EKB 2008‑as tevékenységéről, valamint szavaznak az EKB alelnökének kinevezéséről. A 2011‑es EU‑költségvetés célkitűzéseiről is szavaz az EP.
Ülésezik a fogyatékosügyi frakcióközi csoport 2010. 03. 23. Az Európai Stratégia Fogyatékos Paktumáról, és az ENSZ egyezmény aktuális kérdéseiről lesz szó ma a Disability Intergroup ülésén. A fogyatékosügyi frakcióközi csoport meghallgatja Andor László szociális ügyekért felelős európai uniós biztost és a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság elnökét Pervenche Berés asszonyt is.
MLSZ-támogatás az MSOSZ-nek 2010. 03. 22. Hosszas előzetes egyeztetés után hétfőn támogatói megállapodást kötött a Magyar Labdarúgó Szövetség a Magyar Speciális Olimpiai Szövetséggel. Az MLSZ sokrétű segítséget nyújt az értelmi fogyatékos futballisták számára, az erről szóló dokumentumot dr. Bordás György, a labdarúgó szövetség főtitkára és Lengyel Lajos, az MSOSZ elnöke írta alá.
Több ponton is beleköthet az EU-csúcs Barroso stratégiájába 2010. 03. 22. Először vitatják majd meg állam- és kormányfői szinten a hét második felében az Európai Bizottság javaslatát a 2020-ig szóló uniós gazdaságpolitikai stratégiáról, és diplomácia jelzések szerint távolról sem biztos, hogy csont nélkül átmegy az elgondolás.
Kiemelt terület a szociális ügyek kérdése 2010. 03. 19. A Fidesz-KDNP kiemelten kívánja kezelni a nemzeti ügyek politikája keretében a szociális területet és azon belül a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását.
Akadálymentesítés: szigorítani kell az uniós forrásfelhasználást 2010. 03. 17. Az egyes európai uniós fejlesztési források felhasználásának jövőbeni szabályozásáról vitázott mai ülésén az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz) szerint szigorítani kell a források felhasználásának ellenőrzését, különösen az akadálymentesítésekre fordított fejlesztések esetén. /dr. Kósa Ádám sajtóközleménye/