Egyéb

Debreceni Egyetem: bővülő esélyegyenlőségi szolgáltatások

Debreceni Egyetem: bővülő esélyegyenlőségi szolgáltatások

2010. 05. 20.

Az egyetemen az utóbbi öt évben háromszorosára nőtt a fogyatékossággal élő diákok száma.
A bizottság fogja felügyelni többek között azt, hogy az intézmény mintegy 150 sérült hallgatója megkapja-e vizsgákon a szükséges segédeszközöket, a hosszabb felkészülési időt, illetve hogy szükség esetén mentesíthetők-e egyes tantárgyak vagy tantárgyrészek elvégzése alól – közölte a DE csütörtökön az MTI-vel.

Az egyetemmel kötött együttműködési szerződés alapján a Lelkierő Egyesület már egy ideje Támpont Támogató Szolgálatot működtet az intézményben. A szolgálat irodát tart fent tanulást segítő technikai eszközök – például laptop, pendrive, akkumulátor, diktafon – kölcsönzésére, de fénymásolásra, nyomtatásra, scannelésre és spirálozásra is van lehetőség. Emellett a hallgatóknak szociális ügyintézésben, pszichológiai, mentálhigiénés konzultációban, szabadidős tevékenységek szervezésében és szállítási feladatok biztosításában is segítséget nyújt.

A segítségnyújtás mindig személyre szabottan, a kívánt területre fókuszálva, egyéni gondozási terv alapján történik. A sérült funkciókat a pozitív képességekre építve fejlesztik. A fogyatékosságuk miatt önálló jegyzetelésre nem vagy csak akadályoztatva képes hallgatók számára alapvetően fontos a jegyzetelő szolgáltatás, amelyet az országban először a DE-n biztosítottak.

A közeljövő terveiben szerepel az egyetemi és kari honlapok infokommunikációs akadálymentesítése és az előadótermek feliratozása Braille-írással, illetve az egyetemi menza kerekesszékkel történő megközelíthetőségének kiépítése.

Forrás: MTI