
Egyenlő esélyek Nagykállóban
2010. 07. 30.
A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az értelmi fogyatékos emberek elfogadhatatlanul alacsony színvonalú oktatásban és foglalkoztatásban részesülnek. Ezen az állapotot szeretne változtatni Nagykálló Város Önkormányzata.
A Nagykállói Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. még 2008-
Az „Új technológiák, mint a szocio-
A projekt július 29-
Cél az önálló életvitel
–
Nagyon örülnék annak, ha két év múlva mi tudnánk mintaként szolgálni, s bemutatni másoknak a projektünket, tőlünk kérnének tanácsot azok, akik hasonlót program indításában gondolkodnak –
Ezt követően Vicente Martínez Medina a CECAP Gazdasági igazgatója ismertette a toledói „módszert”, azt, hogy hazájában hogyan sikerült integrálni a más képességgel bíró embereket a társadalomba, és ezen belül a munka világába, majd Roberto Galvez, vállalkozó arról beszélt, hogy bioüzemében, ahol megújuló energiaforrást (biomasszát) állítanak elő fogyatékkal élő embert is alkalmaz. Mint mondta ennek számos pozitív hatását tapasztalta, (pl.) szerinte sokkal empatikusabbak, humánusabbak lettek munkatársai.
A nyitórendezvényen egy sikeres magyar modellt is megismerhettek a vendégek, amely nem csak idehaza, hanem világviszonylatban is egyedinek számít. Egy budapesti vállalkozó Kocsy Béla ugyanis két éve elhatározta, hogy családi vállalkozásban működő szállodájában (Hotel Panda) fogyatékkal élő embereket alkalmaz, jelenleg 20 főt. Elmondta: a 4 csillagos szállodában a vendégek elmondása szerint sokkal figyelmesebbek velük a személyzet tagjai.
Sikeres magyar modell
A rendezvényen ezt követően Farkas Zsolt, a szociolabor egyikrészt vevője köszöntötte a meghívottakat, aki arról beszélt, hogy mennyire megváltozott az élete, mióta a közösség tagja, majd meginvitálta a vendégeket a képzőhelyre, ahol megismerkedhettek a programban részt vevőkkel.
A projekt elszámolható költsége: 47.342.103 Ft, amiből 39.767.367 forintot az Európai Unió Új Magyarország Fejlesztési Terv, Észak-
Molnár Lászlóné/ www.szon.hu