Fogyatékosságügy

Együtt olyan sokat elérhetünk!

2018. 06. 06.

Kósa Ádám sajtóközleménye – A magyarországi Siketvakok Országos Egyesületének küldöttsége, Gangl Tamás elnökkel ma Kósa Ádám fideszes EP-képviselő meghívására az Európai Parlamentbe látogatott, hogy részt vegyenek e speciális fogyatékossággal élő emberek érdekeinek védelmében immáron harmadik alkalommal megrendezett konferencián. A Helen Keller halálának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott eseményre 10 országból mintegy 50 siketvak résztvevő érkezett, akik tolmácsaik kíséretében zsúfolásig megtöltötték az Európai Parlament egyik legnagyobb konferenciatermét.

Kósa Ádám, az esemény szervezője és házigazdája megnyitó beszédében emlékeztetett rá, hogy a siketvakok történetében mérföldkő volt az a munkareggeli, melyet 2015-ben Helga Stevens és Davor Ivo Stier EP-képviselőkkel közösen rendezett. A néppárti képviselő örömét fejezte ki, hogy az azóta eltelt 3 év alatt a siketvakok egyre hatékonyabban lobbiznak és ennek nyomán egyre több politikus ismeri fel, hogy siketvak embertársaink semmiben sem különböznek tőlünk, csak speciális kommunikációs igényeik vannak. A magyar jelnyelvi törvény jogszabályi szinten ismeri el a siketvakok érintésen alapuló jelnyelvét. Gangl Tamás, a Siketvakok Országos Egyesületének elnöke a bilingvális oktatás és az infokommunikációs akadálymentesítés fontosságára hívta fel a figyelmet.

Kósa bátorította a siketvak résztvevőket, hogy bátran éljenek az ENSZ fogyatékossággal élők jogairól szóló egyezményben foglalt jogaikkal és aktívan vegyenek részt a politikai életben. Kósa emlékeztetett rá, hogy ő volt az Európai Parlament történetében az első siket képviselő. „Ma már két siket képviselő ül itt a pulpituson: Helga Stevens és én bizonyítottuk, hogy képesek vagyunk fogyatékossággal élő társainkat a legmagasabb politikai szinten képviselni. Bár merész gondolatnak tűnhet, de mi tudjuk, hogy ez nem lehetetlen cél egy siketvak ember számára sem!” – mutatott rá a fideszes politikus.

Kósa szerint a siket és a vak közösségek jó példáikkal segíthetik siketvak társaikat is, hiszen ők már előrébb járnak az érdekképviselet terén. Ahogyan a mai konferencia címe Helen Kellert idézve mutatja: „Együtt sokkal többre vagyunk képesek, mint egyenként!”

A konferencia társszervezői voltak Helga Stevens, Ivica Tolić és Dubravka Šuica európai parlamenti képviselők. A rendezvényen, amely az Európai Siketvakok Uniója (EDbU) és az Európai Siketvak Hálózat (EDbN) védnöksége alatt valósult meg, az Európai Bizottság is magas szinten képviseltette magát.

Háttér: A siketvakság egy speciális fogyatékosság: siketvaknak azokat a személyeket nevezzük, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fennáll, és ezért csak speciális módszerekkel lehet velük kommunikálni. Jelnyelvük is különleges: lényege, hogy a tenyér egy-egy pontjának érintése jelent egy betűt. Ezt a speciális jelnyelvet Helen Keller világhírű siketvak író és jogvédő ismertette meg a világgal.

Brüsszel, 2018. június 5.