Egyéb

Erről beszél az egész európai siket közösség

Erről beszél az egész európai siket közösség

2010. 08. 30.

Az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságon belül felálló Fogyatékossággal élők ügyeinek albizottságban Tapolczai Gergelyen kívül 2 fideszes, egy jobbikos és egy szocialista képviselő dolgozik majd. Az elnök tervei szerint ülések legalább 3 havonta lesznek, de a parlament elé benyújtott jogszabályoktól függően sűrűbben is alkalmat keríthetnek rá. (Az új Országgyűlés a 2010. május 14-i ülésen hozta létre bizottságai rendszerét, míg Tapolczai Gergely június 28-án választották meg elnökévé.)

Összegyűjteni az érdekvédelmi szervezetek tapasztalatait

Tapolczai a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének eddigi ügyvezető igazgatója (SINOSZ) és Dr. Kósa Ádám európai parlamenti képviselő, a szervezet elnöke, mindketten civil szférából léptek politikai platformra, így most az európai és a belföldi szférára is nyomást gyakorolhatnak, hatszázezer fogyatékkal élő magyar állampolgár és családtagjaik érdekeit képviselve a törvényhozásban.

Tapolczai országgyűlési képviselőként a fogyatékosok érdekvédelmi szervezeteinek az elmúlt négy évben tapasztalt csökkentett támogatására szeretné felhívni a figyelmet, és minden eszközt megragadni a foglalkoztatási helyzet javítására. Célja, hogy összegyűjtse az érdekvédelmi szervezetek tapasztalatait. Kérdésünkre elmondta, az országos szervezetek közül eddig a Védett Szervezetek Országos Szövetsége kereste meg, akik a rehabilitációs foglalkoztatás tárgyában több javaslatot küldtek el, míg az úgynevezett klasszikus érdekvédelmi szervezetekhez – mint autisták, értelmi fogyatékosok, mozgáskorlátozottak és vakok és gyengénlátók szervezetei – (AOSZ, ÉFOÉSZ, MEOSZ, MVGYOSZ) személyesen látogatott el.

Országgyűlési képviselőként, illetve a Fogyatékosságal élők ügyeinek albizottságának elnökeként elsősorban a jogszabályalkotás és módosítás területén szeretne segíteni, figyelembe véve és összegyűjtve az érdekvédelmi szervezetek javaslatait, és egyeztetve azokat a kormányzati tervekkel, elképzelésekkel. Öt éves munkatapasztalata során a SINOSZ volt ügyvezető igazgatójaként jól tudja, nem egyszerű az igényeket, az elképzeléseket, a terveket, az anyagi és jogi lehetőségeket minden oldalról egyeztetni.Találkozott továbbá a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (MDAC) képviselőivel is, ami során szintén sok hasznos észrevételt, javaslatot szerzett.

Tapolczai Gergely szerint az országgyűlés más szituációt teremt, új utakat nyithat meg, hisz javaslatokkal lehet előállni, törvényeket, jogszabályokat, módosításokat lehet beterjeszteni. Eddig is küzdöttek, lobbiztak a társadalom szemléletváltozásáért, de ez a munka most parlamenti szintre emelkedik. Több sikert elértek már ezen a területen, ha például a civil érdekvédelmi szervezetek tevékenységét nézzük, kezdve a Kézenfogva Alapítvány országos tudatformáló programjaitól a SINOSZ Roadshow-ján (országjáró busz) át az ÉFOÉSZ Ptk. módosító törekvéséig, vagy említhetjük akár a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény árnyékjelentésének elkészítését, mely széles körű civil összefogással jött létre (CAUCUS).

Az őszi ülésszak feladatai

A képviselő mégis úgy véli, egyéni szinten még nagyon sok a tennivaló a társadalmi tudatformálás területén, és itt jelentős szerepet kell vállalnia a közoktatásnak, a felsőoktatásnak, a szakemberképzésnek, továbbá a médiának is. „Majd ha ott tartunk, hogy az átlagember számára is természetes lesz a fogyatékos személyek jelenléte, aktivitása a napi életben, közéletben és nem kell naponta elmagyarázni az elvárható hozzáállást, az alapinformációkat, akkor elmondhatjuk, sikeres volt a tudatformálás, ám ehhez még hosszú út vezet.”

Az ősszel kezdődő ülésszak első pontjai között lesz pl. a jelnyelv törvény végrehajtási rendeleteinek kidolgozása, illetve azoknak elősegítése, ellenőrzése. Júliustól lépett hatályba a magyar jelnyelvről és a magyar jelnyelv használatáról szóló törvény azon része, mely egyrészt a televíziós műsorok feliratozását írja elő, másrészt bevezeti a jelnyelvhez való tanulás jogát. Ennek ellenőrzésére a SINOSZ elnöksége bizottságot alakított a feliratozás illetve a jelnyelvi oktatás témájában is, a kérdésben a képviselő szerint együtt fognak működni, és elképzelhető, hogy a SINOSZ esetleges panasztételei, reagálásai alapján a Fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsága is megteszi majd a szükséges lépéseket a hatékonyabb ellenőrzés érdekében.

Szintén sürgető napirendi pont az autisták régóta húzódó kormányzati ügye. Az új kormány felállásakor az Autisták Országos Szövetsége nyílt levelet intézett Réthelyi Miklós miniszterhez, melyben az új kormányt a 1038/2010-es Kormányhatározat végrehajtására szólítja fel. Ez a határozat rögzíti azokat a módosításokat, melyeket meg kell valósítani az autisták, illetve a szakember-képzés érdekében. Több feladat határideje 2010. május 31., ezeknek a megvalósítását még az előző kormánynak, illetve a felelős minisztériumoknak kellett volna elkezdeniük. Tapolczai úgy véli ilyen szempontból az új kormányon, amely 2010. május közepén kezdte működését, nem lehet számon kérni ezeknek elmulasztását, ugyanakkor el lehet várni, hogy fogjon hozzá a megvalósításhoz. Állítása szerint ez meg is fog történni, ha az átszervezések után közigazgatási szinten is feláll az új kormányzati struktúra. A kormányhatározatban rögzített többi feladat határideje 2010. december 31., vagy annál is későbbi, ennek megvalósulásához türelmet kér a képviselő.

Tapolczai első parlamenti felszólalásán jelnyelvi tolmács segítségével elmondta, fantasztikus érzés tudni, hogy Európában négy siket képviselő van, egy osztrák, egy belga és két magyar. „Erről beszél az egész európai siket közösség.” A siket képviselő szerint bejutása a törvényhozásba nyilván a képviselőtársaknak is új helyzetet teremt majd. A parlamenti és bizottsági üléseken mindig jelen vannak jelnyelvi tolmácsok, így a közös munka során nem okoz gondot a kommunikáció. A folyosói beszélgetések – véleménye szerint – már változóak. Akad, akivel jeltolmács jelenlétében beszélget, mással minden segítség nélkül is megérteti magát.

Forrás: Közelkép Hírügynökség