Egyéb

Hatalmas tömeg gyűlt össze az Ötvenhatosok terén – 12 ezren voltak a Kézenfogva Alapítvány rendezvényén

Hatalmas tömeg gyűlt össze az Ötvenhatosok terén – 12 ezren voltak a Kézenfogva Alapítvány rendezvényén

2010. 05. 05.

A rendezvényen egy lépéssel újra közelebb kerültek egymáshoz a fogyatékos és az egészséges emberek. Minden résztvevőt arra kértek a szervezők, hogy hajtogasson egy színes szélforgót, fejezze ki ezzel, hogy elfogadja fogyatékos embertársait. A nap végére 3215 szélforgó született, ami egy igazi rekord, minden tekintetben, ennyivel is közelebb vagyunk egymáshoz – fogalmaz a dokumentum.

A Kézenfogva Alapítvány mindent megtesz, hogy megmutassa: az értelmi fogyatékos emberek ugyanolyan értékes tagjai a társadalomnak, mint bárki más. Ennek a gondolatnak a jegyében egy videósorozatot készítettek a rendezvény előkészületeiről, a riporter értelmi fogyatékos munkatársuk, Szemők Zsolt volt. A kisfilmek megtekinthetők az interneten is.

A Családi Napon a Nonprofit Média Központ Alapítvány szintén fogyatékos emberek közreműködésével készített egy kisfilmet. A színpadi előadók mind vállalták, hogy egy-egy fogyatékos társukkal lépnek színpadra. Egész nap jeltolmács közvetítette a színpadi eseményeket, hogy a siket érdeklődők is élvezhessék a programot.

Ma Magyarországon még mindig ritka az igazán integrált rendezvény. Fontosnak tartjuk, hogy ez a nap ne a sajnálatról szóljon, hanem a tartalmas találkozásról. A meghívott szervezetek fogyatékos emberek által készített termékeket árulnak, sokszor látom az őszinte csodálatot a szemekben: Nahát, ezt tényleg egy fogyatékos ember készítette, nagyon szép! Mindig külön öröm, ha azt látjuk, hogy sok gyerek van a rendezvényeinken, mert a közvélemény-formálást kiskorban kell elkezdeni – mondja Pordán Ákos, a Kézenfogva Alapítvány ügyvezetője.

A rendezvény egyik látványossága egy szélforgó installáció volt, mely a Budapesti Tavaszi Fesztivál és az OTP Bank Kreatív kirakat versenyén a szakmai zsűri díját nyerte el.

A közvélemény-formálás jegyében indul útjára idén is a Fogadd el, fogadj el kamion, amely az országot járva, bepillantást enged a fogyatékos emberek mindennapi életébe. Sőt, idén ismét átlépi a kezdeményezés az országhatárokat: első állomásként Nagyváradra látogatnak az alapítvány munkatársai május 8-án, amelyet még 14 hazai helyszín követ. A rendezvény és a road-show fő támogatója, az OTP Bank, a pénzintézet Esély játékán a gyerekek játékos formában ismerkedhetnek meg fogyatékos társaikkal.

www.mno.hu