Egyéb

„Hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié…”

„Hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié…”

2010. 06. 11.

A június 20-ig tartó seregszemle rendezvényei számos helyszínen zajlanak szerte az amerikai fővárosban, a fesztivál házigazdája a Kennedy Előadóművészeti Központ. A szervezők több, mint 600 művészt, előadót és pedagógust hívtak meg a világ minden részéből, köztük diákokat az összes amerikai szövetségi államból. A tanulók között versenyt szerveztek, a tét az volt, hogy kiknek a műveit állítsák ki a washingtoni Union Station pályaudvaron.

Az egyik nyertes a virginiai Richmondból való nyolcéves Taylor Bernard, akinek újszülöttkori agysérülése van. Akvarelljét, amelyet egy naplemente ihletett nagymamája házánál Virginia Beachen, 5500 pályamű közül választották ki. Nagy társaság vette körül, amikor Jean Kennedy Smith – John F. Kennedy volt elnök egyetlen élő testvére – találkozott azokkal a diákokkal, akik képeit bemutatták.

„Határozottan hiszünk abban, hogy a művészet mindenkié” – hangoztatta Smith, aki 1974-ben alapította meg a fogyatékkal élő fiatalok kulturális, művészeti képzését elősegítő Very Special Arts (VSA) nemzetközi nonprofit szervezetet.

Része a rendezvénysorozatnak a Revealing Culture (Feltáruló kultúra) című kiállítás, amelyen 130 műalkotás között a mozgáskorlátozott Jesse Higman képei is láthatóak. Ez a tárlat augusztus 29-ig tekinthető meg a Smithsonian Intézetben.

Az előadóművészek között fellép Patti LaBelle énekes, valamint Josh Blue komikus, aki szintén újszülöttkori agysérüléstől szenved. Az ismert üvegművész, a bal szemére vak Dale Chihuly nagyszabású installációban működött közre.

A Sight Unseen (Láthatatlan látvány) installáció a gyengén látó fotóművészek első nagyobb kiállítása. Egyik szekciójában a képek kontúrjait tintával kiemelték, hogy a vak látogatók érezhessék a fotók formáját és dimenzióját.
Egy teljes tárlatot szenteltek Judith Scott munkáinak. A Down-kóros művész 35 évet töltött egy intézetben, ahol szobrokat kezdett készíteni fonalból, papírtörlőkből és más egyszerű anyagokból. Csaknem 18 éven át alkotott, míg nővére felügyelete alá nem helyezték.

A tárlatokat úgy tervezték, hogy élvezhető legyen a fogyatékkal élők számára, beleértve a műtárgyak megérinthető példányait, a leírásukat tartalmazó hanganyagokat és a Braille-írással készült feliratokat – közölte Stephanie Moore kurátor.

„Azt szeretném, hogy az emberek lássák: a fogyatékkal élők nagy szerepet töltenek be a művészközösségben. Döntő fontosságú, hogy ne fosszuk meg jogaiktól népességünknek ezt a szegmensét” – hangsúlyozta Michael Kaiser, a Kennedy Előadó-művészeti Központ elnöke.

A washingtoni fesztivál egybeesik a fogyatékkal élőkről szóló amerikai törvény hatályba lépésének 20. évfordulójával.

Forrás: MTI