Holnap dől el lesz-e 2013-as uniós költségvetés

Hosszú tárgyalássorozatot követően az Európai Parlament holnapi plenáris ülésén várhatóan megszavazza a 2013. évi uniós költségvetést és a 2012. évi 6-os számú pótköltségvetést. Surján László az Európai Parlament magyar alelnöke a szavazás kapcsán kijelentette: "A szavazás Magyarország számára is rendkívül fontos, hiszen a tét a jövő évi uniós kifizetések sorsa. A jelenlegi kompromisszum holnapi elutasítása esetén ugyanis veszélybe kerülhetnek - több más tétel mellett - a mezőgazdasági és kohéziós támogatások kifizetései. A magyar néppárti képviselők holnap hazánk nemzeti érdekeivel összhangban támogatni fogják a kialakított kompromisszumot."

A Tanács és a Parlament tárgyalódelegációi által két hete kialakított megállapodást a Költségvetési Bizottság után várhatóan a plenáris ülés is megszavazza majd. A megállapodás óriási előnye, hogy azzal még idén elfogadásra kerülhetne a 2013-as uniós költségvetés, azaz jövőre nem csak havonta az idei költségvetés 1/12-ét lehetne kifizetni. A 2012. évi pótköltségvetés pedig 6 milliárd euró új forrás mozgósításával várhatóan az Erasmus program, a kutatás-fejlesztési terület és a kohéziós politika 2012-es kifizetéseit is biztosítja. Ugyanakkor az Európai Bizottság tervezetéből a 2013-ra átcsúszó 2,9 milliárd eurós összeg csak a kohéziós politika 2000-2006-os pénzügyi zárásának költségeit és egyéb befagyasztott kifizetéseket tartalmaz, ezeket egy újabb pótköltségvetés rendezhetné. Ennek biztosítására az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a Tanács elnökei közös nyilatkozatot írtak alá.

 
Surján László kereszténydemokrata európai parlamenti alelnök a vitában elmondta: "Éveken át Parlamentünk ostorozta a szolidaritás csökkenését. Most is helyeslem, hogy biztosítsuk az Unió működésének pénzügyi alapjait. De nem lehetünk vakok a tagállamok nehézségei előtt sem. A kompromisszumkészség, a megegyezésre való képesség a szolidaritással egyenértékű hagyománya az európai közösségnek, nem feledhetjük mi sem".
 
A képviselő hozzátette: "A megállapodást veszélybe sodorhatja, ha a plenáris ülés akár csak egyetlen költségvetési módosító indítványt elfogad a 2013-as költségvetéshez. Ekkor ugyanis újra egyeztető tárgyalásokat kellene összehívni, aminek az lenne a következménye, hogy idén már nem tudnánk elfogadni a 2013-as költségvetést. Így veszélybe kerülnének az idei és a jövő évi költségvetés Magyarországnak járó agrár- és kohéziós forrásai is". "A magyar néppárti delegáció, együtt az Európai Néppárttal,  hazánk nemzeti érdekeinek képviseletében az egyetlen felelősségteljes döntést hozta, azaz a plenáris ülésen is megszavazza a megállapodást és el fog utasítani minden azt veszélyeztető költségvetési módosító indítványt" – jelentette ki Surján László, kereszténydemokrata EP-képviselő.