Egyéb

Ùjra válasz nélkül a fogyatékosok

Ùjra válasz nélkül a fogyatékosok

2009. 11. 09.

Az európai parlamenti képviselő a november 9-i Közlekedési- és idegenforgalmi bizottsági ülésen kiemelte, a rendeletek módosításánál feltétlenül ki kell kérni a fogyatékosügyi szervezetek véleményét.
Mit kíván tenni az Európai Bizottság a fogyatékkal élőket érő diszkrimináció elhárítása és a rendelet értelmezésénél felmerülő fogalmi tisztázatlanság elkerülése érdekében – tette fel végül a kérdést az Európai Bizottságnak.
Az Európai Bizottság képviselője Brian Simpson, a szakbizottság elnöke többszöri felhívása ellenére is megpróbálta elkerülni a válaszadást Kósa kérdésére. Végül kifejtette, hogy a Bizottság tanulmányok készítése kapcsán, valamint a november 23. és 27. között sorra kerülő nemzeti hatóságokkal folytatott vita során is kitér a fogyatékosággal élő légi utasok jogsérelmeire. Jövő évi közleményében pedig megvizsgálja az esetleges joghézagok orvoslási lehetőségét is – zárta le a Bizottság képviseletében jelen levő főigazgató a válaszadást – a képviselők általános nemtetszése közepette.