Egyéb

Kósa Ádám első felszólalása

Kósa Ádám első felszólalása

2009. 07. 15.

Meghatottan állok itt az Európai Parlamentben, mint első siket, hogy a saját anyanyelvemen, a magyar jelnyelven szólalhatok föl és nem csak magam, a siketek közössége érdekében, hanem minden hátrányos helyzetű ember érdekében – kezdte első beszédét Kósa Ádám Strasbourgban.

– Most kezdem úgy érezni, hogy egy olyan európai közösséghez tartozom, ahol a kisebbségek ellenére lehet eredményeket elérni. Például 50 évvel ezelőtt Robert Schumann is, aki elzász-lotaringiai volt, ilyen módon vált au EU atyjává. A most lezáruló EU-s elnökség, a cseh elnökség vége felé sajnos egy fordulat következett, amire szeretném a soron következő svéd EU-s elnökség figyelmét is felhívni – magyarázta a képviselő.

– Két héttel ezelőtt ugyanis a szlovák parlament olyan szabályt fogadott el, amely súlyosan korlátozza a területen élő kisebbségek nyelvhasználati jogait. Én jelnyelvhasználóként kötelességemnek érzem kiállni az európai nyelvhasználat értéke és jogai mellett és ezért fogok itt dolgozni az Európai Parlamentben. Kiállásom azonban szól minden európai polgárnak. Olyan Európát akarok, amely biztosítja mindenkinek a jogot a teljes élethez és az érvényesüléshez. Olyan Európát szeretnék, ahol az esélyek valóban egyenlőek az általam képviselt siketek vagy minden fogyatékossággal élő ember számára. Külön köszönöm Joseph Daul úrnak, az Európai Néppárt frakció alelnökének, hogy lehetőséget adott nekem a felszólalásra ezen a különleges napon. És ez azt bizonyítja, hogy Európa valóban a sokszínűségről, a toleranciáról és az esélyegyenlőségről szól.