Lehet-e autista gyerek a padtársam?

„Ne haragudj, van egy tollad?” Az első padban ülő fiú azonnal nyújtja a tollát az előadónak. Egy autista nem így tenne: egyszerűen közölné, hogy van, hiszen ezt kérdezték tőle. Vagy a kérdés másik felére reagálva, megnyugtatná a kérdezőt: egyáltalán nem haragszik. De tollat így biztos nem kapnánk tőle. Szilvásy Zsuzsanna, az Autisták Országos Szövetségének elnöke ezzel a példával kezdte az autisták világának be mutatását azon a rendhagyó osztályfőnöki órán, amelyet a Lónyai Utcai Református Gimnáziumban tartottak a minap.

Az „Utazás az autizmus körül – lehet-e autista gyerek a padtársam?” címet viselő kezdeményezést az ország számos iskolájába el szeretnék vinni. A cél, hogy a diákok többet tudjanak erről az állapotról, ne rekesszék ki autista társaikat azért, mert nem tudnak mit kezdeni a reakcióikkal. És hogy miért van szükség ilyen programra? Mert a diákoknak egyre nagyobb az esélyük arra, hogy tényleg autista padtársuk lesz.

Ez ugyanis a leggyorsabban növekvő létszámú fogyatékossági csoport a világon: több gyereket diagnosztizálnak autizmussal, mint cukorbetegséggel, rákkal vagy AIDS-szel együttvéve. Jelenleg a világon 67 millióan, Magyarországon 60 ezren élnek autizmussal.

– Ha a családtagokat is hozzávesszük, a lakosság körülbelül két százaléka érintett – magyarázza Szilvásy Zsuzsanna, aki szintén egy autista gyermek édesanyja. 2002 és 2008 között az egykori Oktatási Minisztérium adatai szerint megduplázódott az autizmussal diagnosztizált gyerekek száma az iskolákban. Szakemberek szerint 2020-ig meg is ötszöröződhet a számuk.

Ez elsősorban a fejlődő diagnosztizálási módszereknek köszönhető, bár ezen a területen még most is komoly hiányosságok vannak. Az autizmust megállapító szakemberek között ugyanis kevés olyan van, aki erre a területre specializálódott, leginkább a gyerekpszichiáterek döntenek. A másik, amiben az Autisták Országos Szövetsége változást sürget, az autizmus specifikus intézményrendszerének kialakítása. Az egészségügyet például az orvosok és a szakdolgozók nem megfelelő képzettsége miatt teljesen felkészületlennek tartják az autista betegek ellátására.

Mivel a megfelelő intézményrendszer kialakítása elsősorban pénz és politikai akarat kérdése, a szövetség a folyamatos figyelemfelhíváson túl mást nemigen tehet. A toleranciára nevelés viszont jóval egyszerűbben megoldható. Az autizmussal foglalkozó órán részt vevő diákok nyitottak és meglepően tájékozottak voltak, öten-hatan közülük már találkoztak is autista fiatallal. Igaz, ők mindannyian önként vállalkoztak arra, hogy részt vesznek a rendhagyó osztályfőnöki órán.

– Nem csak azért vagyunk itt, mert néhányunknak van autista ismerőse. Egyszerűen érdekel minket ez a téma, és ha van rá lehetőség, hogy többet tudjunk meg ezekről az emberekről, miért ne élnénk vele –mondta az egyik fiú.

Az órán sikerült eloszlatni néhány közkeletű tévedést is. Kiderült, hogy az autisták alig öt százalékának vannak különleges képességei, pontosan azokban az estekben lesznek dührohamaik, amikor bárki másnak, és felnőttkorban is ugyanúgy fejleszthetők a képességeik, ahogy a többi felnőttnek.

Életem egyik legnagyobb élménye volt az autizmussal való találkozás – ezt már Kulka János színművész mesélte a diákoknak, aki az Esőember című darabban alakít autistát. Eleinte ódzkodott attól, hogy a szerep kedvéért autisták közé járjon, ezt amolyan „amerikai dolognak” tartotta, de hamar belátta, hogy tévedett. – Folyamatosan szembesítenek azzal, hogy egyáltalán nem biztos, hogy csak az a jó, ahogy mi élünk – mesélte. Az első találkozáskor például kártyákat kapott az autistáktól, amelyeken az szerepelt, hogy ki mit nem szeret, kivel hogyan ne viselkedjen a színész. –Hát nem lenne nagyszerű, ha ezt mi megtehetnénk? Mennyivel könnyebb, egyszerűbb lenne a kommunikáció – tette hozzá.

Forrás: Népszabadság