Egyéb

Magyar álláspont győzött a fogyatékossággal élő nőkkel foglalkozó új európai parlamenti jelentésben

Magyar álláspont győzött a fogyatékossággal élő nőkkel foglalkozó új európai parlamenti jelentésben

2013. 12. 11.

A liberális Angelika Werthmann által jegyzett dokumentumba bekerült a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság részéről Kósa Ádám fideszes EP-képviselő által készített vélemény valamennyi pontja. A Kósa által kidolgozott szempontok elsősorban azt célozták, hogy a fogyatékkal élő nők lehetőségei javuljanak a nyílt munkaerőpiacon és nagyobb védelmet élvezzenek a személyes szabadságukban és méltóságukban.

"Míg Európában inkább leépítették a fogyatékos embereknek biztosított szolgáltatásokat, addig Magyarországon az elmúlt időszakban számos intézkedéssel javult a fogyatékos emberek helyzete" – jelentette ki Kósa Ádám siket képviselő a jelentés megszavazása kapcsán. "Az Európai Parlament ma egy olyan, a jövőre vonatkozó dokumentumot fogadott el, amely már a magyar kormányzati által korábban megtett lépésekkel van összhangban. Így például a tavaly bevezetett ún. rehabilitációs kártyával együtt már több mint 56.000, 2010 óta pedig 20.000-rel több fogyatékossággal élő embert foglalkoztatnak adókedvezménnyel Magyarországon a munka világában. Emellett a fogyatékkal élő nők számára is jelentős mértékben nőhet a foglalkoztatás" – hívta fel a figyelmet Kósa Ádám.

Kósa emlékezetett: a most elfogadott jelentéssel összhangban hazánkban éppen most indultak meg azok az infrastrukturális, akadálymentesítési és informatikai fejlesztések, ideértve a közigazgatást (kormányablakok fejlesztését) is, amelyek soha nem látott módon fogják javítani a fogyatékos emberek hozzáférését a közszolgáltatásokhoz.

Kósa Ádám nagy eredménynek véli azt is, hogy az EP egésze fontosnak tartja azt a megközelítést, amit Magyarország már alkalmaz: "Nagyobb eréllyel kell visszaszorítani a nagy, bentlakásos intézményekben élő, az ott dolgozók nevelése, felügyelete, gondozása, és gyógykezelése alatt álló nők ellen irányuló szexuális bűncselekményeket. Ez egyébként a 2012-ben elfogadott új Büntetőtörvénykönyv 197. §-a alapján súlyosabban büntetendő".

Kósa Ádám néppárti politikus végezetül kijelentette: "A jelentés elfogadott szövegével összhangban az ápolási díjat Magyarországon 40%-kal tervezik megemelni a fogyatékos gyermeket nevelő szülők számára, akiknek valóban több segítséget kell biztosítani".

Strasbourg, 2013. december 11.