Egyéb

Megállapodási tárgyalások a fogyatékos emberekért

Megállapodási tárgyalások a fogyatékos emberekért

2010. 02. 17.

Kötelező kedvezmény illetné meg a fogyatékossággal élő embereket a tervek szerint, miután sok esetben kerülnek anyagi és jogi hátrányba, mert a közjegyzői irodák fizikai és infokommunikációs akadálymentesítése nem megoldott – került szóba dr. Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő dr. Tóth Ádám és dr. Parti Tamás a témában tartott megbeszélésén.
Előfordul, hogy egy mozgássérült ügyfél lakására kell kimennünk a hagyatéki eljárás lefolytatása végett, mert a közjegyzői iroda alkalmatlan arra, hogy valaki kerekesszékkel bejusson – említette példaként a MOKK elnöke.
Ebből kifolyólag gyakori probléma a fogyatékos emberek számára a közjegyző kiszállásának díja, amit akkor is meg kell fizetniük, ha önhibájukon kívül nem tudják felkeresni az irodát. De akadnak olyan esetek is, melyekben a gyengénlátó ügyfélnek van szüksége speciális körülményekre ahhoz, hogy a hivatalos okirat elkészüljön.
A helyzet megoldása végett dr. Tóth Ádám a kedvezményes díjak bevezetését, és közel ezer munkatársuk továbbképzését javasolta, mely így a mozgássérült, siket, nagyothalló, értelmi fogyatékos, vak és gyengénlátó, valamint az autizmussal élő ügyfeleknek könnyítené a hivatalos eljárást.
Kósa Ádám üdvözölte a MOKK nyitottságát, és kiemelte az érzékenyítő tréningek fontosságát, melyek során a közjegyzői apparátusban dolgozók saját tapasztalatot szerezhetnének fogyatékos embertársaikról, és oldódhatna a nem ismeretből fakadó feszültség. „A megállapodás létrejöttével a közjegyzői eljárásokban érvényesülhetnek azok a jogok, melyeket a magyar állam a Fogyatékos Személyek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény ratifikálásával ismert el papíron, de a gyakorlatban eddig nem tükröződtek” – fogalmazott Kósa, akinek közreműködésével a közeljövőben felmérik a különböző fogyatékossági csoportoknál jelentkező problémákat és azok lehetséges megoldását a szóban forgó területen.
A kidolgozott megállapodás várhatóan az elkövetkezendő fél évben elkészül, míg a Magyar Országos Közjegyzői Kamara a fogyatékosüggyel foglalkozó Kósa Ádámot hosszú távú együttműködési szándékáról is biztosította.