Egyéb

Mégsem kell szakorvosi igazolás a jogosítványhoz

Mégsem kell szakorvosi igazolás a jogosítványhoz

2010. 07. 30.

2011 január elsejéig halasztották el annak a rendeletnek az életbe léptetését, melyet még májusban hozott a Bajnai-kormány.

A rendelet jelentősen megszigorította volna augusztus elsejétől a jogosítvány megszerzéséhez, illetve meghosszabbításához szükséges alkalmassági vizsgálatokat – írja a Magyar Nemzet.

A szabályozás alapján ugyanis a cukorbetegeknek, az infarktuson átesetteknek vagy más szívbetegségekben szenvedőknek, az alkoholistáknak és volt alkoholistáknak, a pszichiátriai betegeknek vagy mozgásszervi károsodásban szenvedőknek nem lett volna elég a háziorvosi vizsgálat, igénylésükhöz friss szakorvosi véleményt is szerezniük kellett volna.

Ha a dokumentumokat beszerezték, akkor is csak maximum öt, epilepszások esetében pedig egy évre lett volna meghosszabbítható az okirat, a siketek és nagyothallók számára pedig szinte lehetetlenné tette volna az okmány megszerzését.

A minisztérium  egészségügyért felelős államtitkársága a következő hónapokban szakmai és civil szervezetekkel fog egyeztetni az ügyben, és figyelembe veszik az uniós jogharmonizációs kötelezettségeket is.

Index