Munkaerőpiaci jóslat az előttünk álló évtizedre
2010. 05. 04.
Összességében mintegy 77 millió munkahely szabadulhat fel az elkövetkezendő évtizedben, azonban ennek többsége (70 millió) a nagyszámban nyugdíjba vonuló munkavállalóknak köszönhető. Az Európai Szakképzés-fejlesztési Központ friss jelentése hétmillió új álláshely létrehozásával számol, melyeket főként a tudás- és készségalapú szakmák teszik ki. A diplomával vagy szaktudással rendelkezők inkább számíthatnak majd állásajánlatra, mint mások.
Mindezzel párhuzamosan várhatóan csökken a „rutin munkák” száma, így például négymillióra teszik a fizikai munkások, kétmillióra az irodai alkalmazottak, és hivatalnokok elbocsátását.
Ahogyan ma is, a munkahelyek felét 2020-ban is a közepesen képzett munkaerő tölti be, de a magasan kvalifikáltak részaránya 29 százalékról 35 százalékra nő.
Az EU 2020 Stratégia, és az „új munkahelyekhez szükséges készségek” (EU New Skills for New Jobs) elnevezésű kezdeményezés fő célkitűzése épp a tudásfejlesztés, az oktatás és szakképzés minőségének, valamint a munkaerőpiaci kereslet-kínálat arányának javítása. Ezekről és más aktuális szakpolitikákról bővebben tájékozódhat az ÁFSZ honlapján.