Egyéb

Munkahelyet a fogyatékkal élőknek is

Munkahelyet a fogyatékkal élőknek is

2010. 03. 29.

 A képviselők a sajtótájékoztató előtt a Kiskunfélegyházi Csanyi úti Szociális Otthonban és az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonában kezdték programjukat, ahol az intézmény vezetője és Kapus Krisztián, országgyűlési képviselő-jelölt (Fidesz–KDNP) szakmai látogatásra invitálta őket. A két politikus nem először járt Félegyházán, hiszen a tavalyi évben az európai parlamenti választások idején rövid látogatást már tettek a városban.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón elmondta, a két intézmény – ahol jártak – jó látlelete a magyar szociális és egészségügyi helyzetnek. A kormány 2006 óta jelentősen csökkentette a normatív támogatásokat. Ugyanakkor a fogyatékosokat ápoló dolgozóknak alacsony a bérezése. Véleménye szerint a csökkenő támogatásokat a gazdasági helyzethez mérten növelni kellene, valamint szükség van a dolgozók áldozatos munkájának nagyobb elismerésére is.

Dr. Kósa Ádám a fogyatékkal élők lehetőségeiről beszélt, véleménye szerint nekik is joguk van egyenlő esélyű életre, mint bármelyik másik embernek. A statisztikák azonban mást mutatnak: Magyarországon a fogyatékkal élők mindössze 10 százaléka dolgozik, a többi nem kap munkát. Az uniós országokban ez az arány sokkal jobb, hiszen 60 százalékos a fogyatékosok foglalkoztatása. Képviselőként fontosnak tartja, hogy javítson ezen a helyzeten, és minél több fogyatékkal élő kapjon munkát, illetve szerepet a politikai életben.

Soltész Miklós a magyar termék és a magyar munkahelyek jelentőségéről is beszélt. Kiemelte: míg a fogyatékkal élők 90%-a munkanélküli, az egészséges társaik is alig tudnak elhelyezkedni. A munkanélküli ráta ma Magyarországon 11,4%, ami mintegy 480 ezer állástalant jelent. Véleménye szerint szükségszerű lenne a magyar vállalkozások segítése, és védett piac kialakítása is.

Kapus Krisztián a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia körleveléből idézett, melyet március 28-án az összes katolikus templomban felolvastak: „nyilván mi, katolikus keresztények csak olyan pártot támogathatunk, amelyik értékeli és támogatja a családot, segíti az oktatás-nevelés helyreállítását, értékeli a becsületes munkát, és támogatja a munkahelyeket. Olyan pártot, amelyik kész felszámolni az általános korrupciót, megvédi az ártatlanokat, és bünteti a bűnösöket, amely visszaállítja a közbiztonságot, rendet tesz az egészségügyben, és amelyik nem diszkriminálja anyagilag azokat a szülőket, akik gyermekeiket egyházi iskolába járatják.” Erre ma a Fidesz–KDNP képes, hangsúlyozta Kapus Krisztián.

A sajtótájékoztató végén Schleier Sándor, kiskunfélegyházi mesterember általa készített címereket adott át Kósa Ádámnak és Soltész Miklósnak, valamint küldött egyet-egyet a Fidesz–KDNP vezetőinek is.

Forrás: www.kis-kunsag.hu