Nemzetközi Roma Nap: A Néppárti Képviselőcsoport elkötelezett a romák társadalmi befogadásának elősegítése iránt

Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke és Járóka Lívia roma származású EP-képviselő az április 8-i Nemzetközi Roma Nap kapcsán kijelentették: "Április 8-a a Nemzetközi Roma Nap, mely napon a romák történelmét és kultúráját ünnepeljük, egyben felhívjuk a figyelmet helyzetükre. Bár további erőfeszítésekre van még szükség, tavalyhoz képest van ok az ünneplésre. Az Európai Roma Stratégia elfogadása és a nemzeti cselekvési tervek kidolgozása reményt ad az egész roma közösségnek társadalmi befogadásuk megvalósulására. Az Európai Parlament Néppárti Képviselőcsoportja, mint korábban is, mindent megtesz e cél megvalósulása érdekében."

"A leginkább kirekesztett közösségek társadalmi és gazdasági integrációja nem csupán erkölcsi kötelesség és egyben politikai kihívás, hanem az egyik legígéretesebb gazdasági lehetőség is. Erre a felismerésre alapozva az Európai Néppárt volt az első európai szintű politikai formáció, mely elfogadta saját, a romák társadalmi befogadását célzó stratégiáját 2006-ban, majd 2010-ben megalapította a Néppárti Frakció Roma Munkacsoportját" – emlékeztetett Joseph Daul néppárti frakcióvezető. 

"Április 8-án a roma aktivisták első nemzetközi összejövetelére emlékezünk, akik 1971-ben a Londonhoz közeli Orpingtonban találkoztak. Az alapítóülésen a Nemzetközi Roma Unió elfogadta zászlaját, valamint a Jarko Jovanonic szerezte "Gelem, Gelem" című művet himnuszként. Azóta április 8-a a roma kultúra ünneplésének, a több évszázados roma és nem roma közös történelem előtti tiszteletadásának és Európa legnagyobb, ám leginkább kirekesztett etnikai közösség helyzetének tudatosításának a napja " – mutatott rá Járóka Lívia fideszes EP-képviselő.  

"A közösség kultúrája iránti tisztelet kinyilvánításán túl, a Nemzetközi Roma Napnak arra is emlékeztetnie kell minket, hogy milyen kihívásokkal és mindennapi problémákkal szembesülnek a roma közösségek Európa-szerte. E tekintetben viszont van mit ünnepelnünk az idén. A magyar soros elnökség erőfeszítéseinek köszönhetően az Európai Unió tavaly elindította az Európai Roma Stratégiát. Ez a kezdeményezés mérföldkőnek számít, hiszen az elmúlt évek megközelítésével szemben minden tagállamtól megköveteli a nemzeti romaintegrációs cselekvési tervek végrehajtását. Minden EU államnak ténylegesen el kell magát köteleznie amellett, hogy leküzdjék a kontinens legnagyobb etnikai kisebbségének társadalmi kirekesztését" – emelte ki Járóka Lívia EP-képviselő.    

"Az Európai Roma Stratégia elfogadása után a nemzeti romaintegrációs stratégiák megvalósításán a sor. Itt újra az EU intézmények kapnak kiemelt szerepet, hogy biztosítsák a konkrét programok gyors beindítását az elfogadott keretprogramnak megfelelően. A Néppárti Képviselőcsoport elkötelezett a romák társadalmi befogadásának további elősegítése iránt és kész minden segítséget megadni e téren. A Nemzetközi Roma Nap alkalmából felkérem az Európai Unió tagállamait és a roma közösségeket, hogy tegyenek meg mindent, viselkedjenek felelősen és használják ki az Európai Roma Stratégia által adott lehetőségeket" – összegezte Joseph Daul, a néppárti frakció elnöke.