Egyéb

Pellengéren a kormány, csorbítják az utasok jogait

Pellengéren a kormány, csorbítják az utasok jogait

2009. 12. 11.

Fónagy János és Kósa Ádám sajtóközleménye

Ha már a közlekedési reformot is csak több száz, több ezer oldalnyi szakmai anyag, tervezet, előterjesztés megrendelésében látja a kormány, nem kell abban reménykedni, hogy bármi is pozitív irányba változik. Hogyan készülünk most az utasjogi rendelet céljait megvalósítani?

  • A szakminisztérium 770 millió forint értékben adott megrendeléseket a vasúti és a közúti közlekedés átalakításában közreműködő szakértőinek. További 61 millió forint 2010-es kifizetésére pedig három új szerződést kötnének – írta a Népszabadság is a mai nap.
  • A szaktárca 2010-től 27 vasúti vonalon nem kíván megrendelést adni közösségi személyszállításra a MÁV-nak. A döntés mintegy 1000 kilométeres pályaszakaszt, és 6400 embert érint.
  • Az utasok a széleskörű tájékoztatáshoz alig van joguk, az utazószemélyzetnek hiába kellene a feláras és nemzetközi vonaton rendelkezésre álló technikai eszközökkel, vagy ezek hiányában, élőszóban tájékoztatást adnia. A fogyatékossággal élő utasok, idősek, külföldiek számára a következő megállási hely, a vonat késésének mértéke, a vonaton található szolgáltatások, csatlakozási lehetőségek, biztonsági és üzembiztonsági kérdések, mintha a MÁV titkos információi lennének.
  • Várhatóan 15 százalékkal emelkednek jövőre a vasúti menetjegyárak, a bérletekért pedig 10 százalékkal kell majd többet fizetni.
A fentiek tudatában, nagyon messze van a kormány attól, hogy a minimális tiszteletet megadja állampolgárainak vagy, hogy a fogyatékkal élő utasoknak a többi polgárhoz hasonló lehetőségeket biztosítson.
A kormányt nem érdekli, hogy ebben az országban kit milyen jogok illetnek meg, legyen az a szabad mozgáshoz, a választás szabadságához, vagy a diszkriminációmentes bánásmódhoz való jog.

A december 3-tól életbe lépő utasjogi rendelet kapcsán a tagországok dönthetnek úgy is, hogy a szabályozást nem alkalmazzák a regionális, városi és külvárosi vasúti szolgáltatások terén. Így például az, hogy a nap mint nap vonattal ingázók élvezhetik-e a rendeletből fakadó új jogaikat, teljes mértékben a tagállamok döntésétől függ.

Jelenleg naponta mintegy 400 ezer ember utazik vasúton, azaz a lakosság négy százaléka. Ennek az aránynak a gépjárműforgalommal szemben növekednie kellene, nem pedig csökkennie.
Mert az út, amin a mostani kormány jár, lejtmenet az embertelen és pusztuló környezet felé.