Sikerrel érvényesítettük a magyar érdekeket – Az Európai Parlament elfogadta a jövő évi uniós költségvetést

Az Európai Parlament ma nagy többséggel elfogadta az Európai Unió 2015. évi költségvetését és a 2014. évi uniós költségvetés módosításait. "Az Európai Parlament mai döntésével maradéktalanul biztosítottak az idei és a jövő évi uniós költségvetésből a Magyarországnak járó agrár- és kohéziós források" – hangsúlyozta Deutsch Tamás, a költségvetési bizottság tagja. A magyar néppárti képviselők sikerrel érvényesítették a magyar nemzeti érdekeket a költségvetésről szóló európai parlamenti vitában.

A 2014. évi uniós költségvetés módosításai 4 milliárd euró többletforrást mozgósítanak, amelyből 3,5 milliárd euró úgynevezett „friss pénz”, azaz nem költségvetési átcsoportosítások eredménye.
 
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő elmondta: „Az Európai Parlament csak azzal a feltétellel járult hozzá a jövő évi uniós költségvetés elfogadásához, hogy az Európai Bizottság tervet dolgoz ki a regionális fejlesztési programok unió által ki nem fizetett számláinak csökkentésére. 2014-ben már 23,4 milliárd eurós összeget ért el a korábbi évekről áthúzódó kifizetetlen számlák nagyságrendje. A kifizetetlen számlák csökkentéséhez is biztosítja a mai szavazás a közel 4 milliárd eurós többletforrást”.
 
Az Európai Parlament és a Tanács között hosszú tárgyalás után létrejött megállapodás óriási előnye, hogy még idén elfogadhattuk a 2015-ös uniós költségvetés. Ezzel elkerültük, hogy jövőre csak az idei költségvetés egy tizenketted részét lehessen havonta kifizetni.
 
Az Európai Parlament döntése a 2015. évi költségvetés keretszámait – az EP és a Tanács közötti megállapodásnak megfelelően – a kötelezettségvállalások szintjét 145,32 milliárd euróban, az uniós GNI 1.04%-ban, kifizetések szintjét pedig 141,21 milliárd euróban, vagyis az uniós GNI 1.01%-ban határozta meg.
 
A 2015-ös költségvetés kapcsán Erdős Norbert, az EP Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Bizottságának tagja kiemelte: „Sikerült megvédenünk a magyar gazdáknak járó jövő évi uniós forrásokat. Elutasítottuk az Európai Bizottság azon javaslatát, hogy a gazdáknak járó közvetlen kifizetések elvonásával teremtsen fedezetet az orosz embargó okozta károk enyhítésére. Sikerként könyvelhetjük el, hogy Deutsch Tamással és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterrel összefogva megvédtük a magyar gazdák számára fontos közvetlen kifizetéseket!”
 
A magyar néppárti delegáció tagjai, együtt az Európai Néppárttal, hazánk érdekeinek képviseletében, felelősségteljesen döntöttek és megszavazták a 2015. évi uniós költségvetést és a 2014. évi költségvetés módosításait.