
Szabályoznák az önálló fuvarozók munkaidejét – vagy mégsem?
2010. 04. 26.
Pro: Nem lehet szabályozni a vállalkozók munkaidejét
A néppárti Bauer Edit, összhangban a Bizottság álláspontjával, erre nem lát elegendő indokot. A szlovákiai magyar képviselőnő szerint ugyanis „hiba volt az önálló vállalkozók munkaidejének szabályozását a 2002-es irányelv hatálya alá vonni. Mivel erre nincs precedens, ez rossz irányt szabna az önálló vállalkozók munkaidejének szabályozása terén, amit el kell kerülnünk. Mindemellett aligha lenne lehetséges végrehajtani e rendeletet, és ez nagyon költséges lenne”.
Kontra: „Tisztességtelen verseny és nem biztonságos utak”
A szocialisták, a zöldek és az Egységes Európai Baloldal a Bizottság javaslatának elutasítását kérik. Stephen Hughes (szocialista, brit) úgy véli: „Ha a jogszabályba nem foglaljuk bele az önálló vállalkozókat, akkor két munkaidős rendszer lenne, ami tisztességtelen versenyhez, valamint a színlelt önfoglalkoztató gépjárművezetők elterjedéséhez vezetne”.
Hughes szerint ez „nem biztonságos utakat” is eredményezne, mivel „egy ilyen jogszabály 86 órás munkahetet vezetne be az ágazatban. A fáradság gyilkos, és ebből a szempontból nem számít, hogy a vezető foglalkoztatott vagy önálló vállalkozó‑e”.
Forrás: www.europarl.europa.eu