Egyéb

Szóbeli kérdés az Európai Bizottság elnökéhez

Szóbeli kérdés az Európai Bizottság elnökéhez

2009. 10. 20.

A költségvetési megszorítások miatt áldozatul eshetnek a fogyatékossággal élő emberek számára biztosított források felhasználása is – mondta a képviselő, aki szerint, a befizetett bírságok kifizetése (pl. rehabilitációs hozzájárulásokból befolyó összegek) is zárolható, mint ahogy ez történt Magyarországon is, amelyek egyébként a fogyatékossággal élők munkahelyteremtésére lettek elkülönítve.

Ezalatt a fogyatékos embereket tömegével rúgják ki a munkahelyeikről, arra hivatkozva, hogy egyébként önmagában véve csökkent a bértámogatás mértéke és ezért az Európai Unió a hibás, amivel én nem értek egyet, mert az Európai Bizottság kifejezetten rögzítette, hogy megfelelő és alkalmas intézkedéseket kell tenni a változtatásokkal egyidejűleg. Hogyan kívánja Az Európai Bizottság a pénzügyi válság időszakában a fogyatékossággal élő munkavállalók jogait (munkahelymegtartás, egyenlő munkáért egyenlő bért) védeni egy tavaly, még a világválság előtt kiadott rendelettel – kérdezte Kósa Ádám az Európai Bizottság elnökétől.

José Manuel Barroso úgy reagált, a fent említett rendeletben szerepel a fogyatékossággal élő munkavállalók védelme, melyet az adott ország nemzeti szinten kell, hogy megszervezzen, főként a szociális védőháló megerősítésével.

A 2008. augusztus 6-i keltezésű rendelet, mely a támogatások bizonyos fajtáinak a közös piaccal összeegyeztethetőnek nyilvánításáról szól, tartalmazza egyebek mellett, hogy „a hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő munkavállalók képzésének és elhelyezkedésének támogatása, valamint a fogyatékkal élő munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos többletköltségek ellentételezése a Közösség és a tagállamok gazdasági és szociális politikájának központi célkitűzése.”

www.mti.hu/eu/cikk/432608