Egyéb

Új fejezet az európai integráció folyamatában – Az Európai Parlament megszavazta az állampolgári kezdeményezés életbeléptetését

Új fejezet az európai integráció folyamatában – Az Európai Parlament megszavazta az állampolgári kezdeményezés életbeléptetését

2010. 12. 15.

Noha ez Schöpflin véleménye szerint sok tekintetben nagyon is sikeres volt, kevéssé vitatható, hogy az állampolgárok aktív támogatása nélkül az integrációs folyamat könnyen akadályokba ütközhet. Voltaképpen mára egyértelművé vált, hogy az állampolgárok az EU-t távoli, komplex és megközelíthetetlen képződménynek tekintik.

 

Az Európai Parlament által ma elfogadott állampolgári kezdeményezés értelmében azonban már legalább hét tagállamból érkező hét uniós állampolgár aláírása elegendő lesz ahhoz, hogy egy kezdeményezést regisztráljanak. Ezt követően pedig – amennyiben a két hónapos elbírálási idő során a kezdeményezés zöld utat kap-, megkezdődhet az egymillió aláírás összegyűjtése az uniós tagállamokban.

 

Schöpflin György hangsúlyozta, mindezidáig az európai állampolgároknak kevés lehetőségük volt arra, hogy bekapcsolódjanak az EU működésébe, mivel ennek eszközei nem álltak rendelkezésre. Ezt a hiátust töltheti be az állampolgári kezdeményezés egy olyan eszköz életbeléptetésével, amely az európai uniós állampolgárokat azonos szintre emeli az Európai Parlamenttel és a Tanáccsal, valamint lehetővé teszi az Unió és a társadalmak közt feszülő szakadék áthidalását.

 

Gál Kinga európai parlamenti képviselő (Fidesz) a jelentés elfogadása kapcsán kiemelte: „Tudatosítanunk kell a polgárokban, hogy a polgári kezdeményezéssel az Európai Unió bármely hivatalos nyelvén, tehát – a magyarok bárhol is éljenek az Unióban – saját anyanyelvükön élhetnek. Ez a tudat a polgárokban még nem él elég erősen, tehát, hogy saját anyanyelvükön folytathatnak párbeszédet az Unióval”. A néppárti politikus szerint a polgári kezdeményezés az integráció egy következő foka: Brüsszel megnyitja ajtóit a polgárok előtt, az Unió tapasztalhatóan közelebb kerül hozzájuk, és ezáltal igazán „polgár-barát Európává” válik.

 

Kósa Ádám európai parlamenti képviselő (Fidesz)  írásban leadott nyilatkozatában kijelentette: a polgárok számára nagyon fontos, hogy mielőbb lehetőségük legyen előre meghatározott módon, megfelelő keretek között kezdeményezéseket tenni életüket befolyásoló kérdésekben. A néppárti politikus csalódottságának adott hangot, hogy az Európai Unióban a 80 millió fogyatékossággal élők közössége által 2007-ben indított ún. „million4disability” kezdeményezés, amely 1,35 millió hiteles aláírást produkált, eredménytelen maradt. „Ennek a kezdeményezésnek most már lenne következménye és eredménye” – zárta gondolatait Kósa Ádám.

 

Háttér:

Az állampolgári kezdeményezés bevezetése által fémjelzett új korszakot a Lisszaboni Szerződés indította meg. Az egy évvel ezelőtt hatályba lépett dokumentum ugyanis kimondta, hogy egymillió európai uniós állampolgár egybehangzó véleményére az Európai Bizottságot jogalkotási folyamat megindítására kell kötelezni. A jelentés két készítője Gurmai Zita szocialista és Alain Lamassoure francia néppárti európai parlamenti képviselők.