Egyéb

Új időszámítás

Új időszámítás

2009. 11. 23.

Az európai parlamenti képviselő, aki szerint a Lisszaboni Szerződéssel új időszámítás kezdődik az Európai Unióban, egyperces felszólalásában a Reformszerződés és az Európai Unió Alapvető Jogokról szóló Kartája által biztosított jogokról beszélt.

– Senkit nem lehet még akár közvetetten is hátrányosan megkülönböztetni, mert fogyatékossággal élő családtagja, vagy fogyatékos gyermeke van – hangsúlyozta Kósa Ádám, majd úgy folytatta: az EU az alapvető keresztény és emberi jogi értékek mellett áll ki a fogyatékossággal élők tekintetében, így az élet és az emberi méltóság védelmében. 

Kitért arra is, hogy genetikai tulajdonságai alapján senkit nem lehet diszkriminálni, ez pedig egy radikálisan új megközelítés alapja lehet a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelem területén.

Kósa Ádám a fent említett elvek betartása mellett arra kérte képviselőtársait, hogy támogassák a Disability Intergroup újralakítását, mely fogyatékosügyi frakcióközi csoportként az előző ciklusban informális szereppel és jogkörrel rendelkezett. A képviselő eltökélt célja, hogy ez a munkacsoport jelentősebb szerephez jusson az Európai Parlamenten belül. Amennyiben a többi képviselő is támogatja a Disability Intergroup újralakítását, úgy erről a következő napokban születhet megállapodás.