Határozott magyar álláspont a Duna Stratégiára vonatkozóan 2010. 01. 21. Áder János az ivóvízbázis védelmét tartja a Duna Stratégia legfontosabb prioritásának, míg Kósa Ádám a folyó kultúrák összekapcsolásában betöltött szerepét hangsúlyozta az európai parlamenti vitában. Áder János és Kósa Ádám sajtóközleménye
Ébresztőt fújtak az üzleti világnak 2010. 01. 20. Az államnak meg kell védenie az emberi jogokat az üzleti világgal szemben, a vállalatoknak társadalmi felelősséget kell vállalniuk és a munkavállalók kezét nyugdíjba vonulásuk után sem szabad elengedni – mindez össztársadalmi érdek. Többek között ezekről esett szó a parlament szerdai ülésén, ahol a témában Kósa Ádám a Foglalkoztatási és Szociális Bizottság tagja is felszólalt.
Bemutatkozott a spanyol elnökség 2010. 01. 20. A gazdasági válságra adandó megfelelő válasz az első számú célkitűzése a spanyol elnökségnek, ugyanakkor az Európa megújításáról szóló programja a turizmus és a közlekedés fejlesztését is kiemelt célként kezeli. Ehhez kapcsolódóan Kósa Ádám azokra a területekre irányította a figyelmet, ahol nagyobb odafigyelésre lesz szükség.
Két hét késés az EP-ben a bolgárok miatt 2010. 01. 20. Várhatóan február 3-án hallgatja meg Bulgária új uniós biztosjelöltjét az Európai Parlament (EP) – közölte Jerzy Buzek, a testület elnöke. Ezzel február 9-re csúszhat az Európai Bizottság eredetileg január 26-ra tervezett parlamenti jóváhagyása, és ugyanennyivel késik az új kollégium hivatalba lépése. Utóbbihoz az EP mellett a tanács jóváhagyására is szükség lesz.
Az EP-meghallgatás tétje 2010. 01. 19. Jókora lendülettel vetette rá magát az Európai Parlament (EP) a leendő második Barroso-bizottság tagjelöltjeire. Fejenként háromórás meghallgatásuk nemcsak azt mutatja, mennyire komolyan veszi az EP a jóváhagyó szerepkört, hanem az is látható volt, hogy ennél még többet szeretne.
A hét Strasbourgban 2010. 01. 18. Az EP januári rendes plenáris ülésén Strasbourgban a képviselők vitát tartanak a haiti földrengés után kialakult helyzetről. Napirenden szerepel még négy további biztosjelöltet meghallgatása, és bemutatja programját a spanyol elnökség. A képviselők vitáznak továbbá az iráni, az iraki és a jemeni helyzetről. Az EP a decemberben, Koppenhágában tartott éghajlatvédelmi csúcsról tart vitát a január 20-án, szerdán Strasbourgban. Ezen a napon a Duna- régióról szóló késő esti plenáris vitában Kósa Ádám és Áder János is tervez felszólalást. Szintén szerdán a képviselők megválasztják az unió következő ombudsmanját, aki 2014-ig töltheti be hivatalát. Az ombusdman feladata a polgároknak az unió intézményeivel szembeni panaszainak kivizsgálása lesz.
Bíztató ígéret az utasjogok terén 2010. 01. 14. Szakítani kell azzal a jogi gyakrolattal, hogy az Európai Unió annyi féle közlekedésügyi szabályozást léptet életbe, és tart hatályban, ahány féle közlekedési eszköz van. Jelenleg ugyanis a különböző szükségletű emberek nem kapnak egységes színvonalú közlekedési szolgáltatásokat, holott mindenkit azonos utasjogok illetnének meg. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye
Pótvizsgán Magyarország? 2010. 01. 13. Az elmúlt hónapok tapasztalataiból világosan látszik, hogy nőtt a munkanélküliség a fogyatékossággal élő emberek körében. Nem csak a gazdasági világválság következményeként zsugorodó munkaerőpiac, de egy európai jogszabály értelmében 2009. január 1. óta 75 százalékra csökkentett bértámogatás is válságos helyzetet teremtett. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye
Kérdések záporában a biztosjelölt 2010. 01. 13. Mielőtt hivatalba lépne az Európai Unió új végrehajtó testülete, a 26 új biztosjelölt mindegyikének három órás parlamenti meghallgatáson kell részt vennie a nekik szánt tárcához kapcsolódó parlamenti bizottságok előtt. A mai napon hallgatják meg a képviselők Janez Potočnik (környezetvédelem) és Andor László (foglalkoztatás, szociális ügyek és társadalmi összetartozás) biztos jelölteket. A munkahelyteremtésnek elkötelezett Andort Kósa Ádám arról fogja faggatni mire számíthatnak a fogyatékossággal élő munkavállalók és a kis- és középvállalkozások. Az eseményről folyamatosan hírt adunk.