Egyéb

Felkarolta a fogyatékosságügyet a dán soros elnökség

Felkarolta a fogyatékosságügyet a dán soros elnökség

2012. 03. 20.

Az Európai Parlament Fogyatékosságügyi Munkacsoportja (Disability Intergroup) részéről Cecilia Wikström – aki a betegsége miatt távol maradt Kósa Ádámot helyettesítette – a megnyitójában az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia fontosságára hívta fel a figyelmet. Külön kiemelte, hogy az adott témában az EP elfogadta Kósa Ádám saját kezdeményezésű jelentését, amelyben foglaltak kellő támponttal szolgálhatnak a jövőbeli konkrét lépések megtételéhez. Továbbá hangsúlyozta a strukturális alapok fontosságát és elvárásként fogalmazta meg az antidiszkriminációs irányelvtervezet elfogadását.

A dán elnökséget képviselő Jonas Bering Liisberg számos kézzelfogható kezdeményezésről és rendezvényről beszélt. A március elején rendezett konferencia sikeresnek bizonyult, elsősorban a befogadó oktatás területén sikerült előrelépni. Lehetséges kitörési pontként említette a beágyazott technológiákat, mint lehetséges és kézzel fogható fejlődési-fejlesztési irányt. Áprilisban a fiatal fogyatékos emberekkel foglalkozó konferenciát rendeznek, májusban kiállítást tartanak rehabilitációs témakörben, júniusban pedig az értelmileg és mentálisan sérültek emberi jogai érvényesülésével kapcsolatosan terveznek konferenciát, különös tekintettel az ENSZ egyezmény ratifikálására és az Európai Fogyatékosságügyi Stratégia elindítására. Végezetül üdvözölte Kósa Ádám jelentését, amely véleménye szerint nagymértékben hozzájárulhat a befogadó munkahelyek kialakításához.

Javier Güemes az Európai Fogyatékosügyi Fórum ügyvezető igazgatója az idén benyújtásra kerülő Európai Akadálymentesítési Csomaggal kapcsolatos várakozásról beszélt, amelytől jogilag kötelező érvényű szabályozást remél a szervezet. Álláspontja szerint a strukturális alapok esetében a fogyatékosságnak hangsúlyos szerepet kell kapnia, a többéves pénzügyi kerettel kapcsolatos javaslatot pedig összhangba kell hozni az ENSZ egyezménnyel. Az Európai Fogyatékosügyi Fórum megítélése szerint nem megfelelő, egyértelmű a közbeszerzéssel kapcsolatos Európai bizottsági álláspont – jelezte Güemes, aki zárásként az antidiszkriminációs direktíva elfogadását is sürgette.

Johan ten Geuzendam (Unit for the Rights of People with Disabilities, Európai Bizottság) felszólalásában kiemelte az adatgyűjtések fontosságát, különösen a foglalkoztatás, oktatás, képzés és szegénység körében. A most zajló munkáról szólva elmondta, hogy jelenleg az európai fogyatékosságügyi szakértők hálózatával (Academic Network of European Disability experts (ANED)) dolgozva az ENSZ egyezmény végrehajtásával kapcsolatos kérdéseket dolgozzák ki, amelyről júniusig jelentést fognak kiadni. Emellett felmérést és tanulmányt készíttetnek a belső piac és az akadálymentesítés kérdéséről.

A konzultáción magyar szempontból érdekes kérdésként felmerült, hogy a Tanács és a Bizottság mit tesz a tagállami kiigazítások kapcsán? A dán elnökség részéről elhangzott, hogy arányos teherviselést jelentő átalakításokért kell küzdeni a tagállamoknak, ami nagy kihívást jelent. Ten Geuzendam szerint a Bizottság nem mondhatja meg, hogy egy tagállam hogyan és milyen területeken hajtson, hajthat végre kiigazításokat, azonban az EU2020 szegénység elleni küzdelmére vonatkozó célját figyelembe kell venni. Tavaly decemberben tartottak fogyatékossággal élők napján konferenciát, amelynek fő témája éppen a szegénységgel kapcsolatos kérdések voltak. Megemlítette, hogy a Magyar Elnökség egyik fontos sikere éppen a fogyatékossággal élők helyzetével kapcsolatos tanácsi következtetés volt.