Egyéb

Semmit rólunk, nélkülünk! –  Jótékonysági vásár fogyatékos emberek alkotásaiból az Európai Parlamentben

Semmit rólunk, nélkülünk! – Jótékonysági vásár fogyatékos emberek alkotásaiból az Európai Parlamentben

2013. 12. 05.

Kósa Ádám az esemény jelentőségét méltatva kijelentette: "A vásárra hozott valamennyi dísztárgyat fogyatékossággal élő emberek készítették. Az alkotók egyike személyesen is eljött Brüsszelbe. Emese az alapítvány egyik lakóotthonában él. Példája jól mutatja, hogy a nagy intézmények lebontása elengedhetetlen, mert a fiatal lány olyan középsúlyos értelmi sérült, aki gyermekvédelmi intézetből került a lakóotthonba és most alkotó munkája révén itt lehet velünk Brüsszelben. Emese megbecsült tagja a kis lakóközösségnek és a településen is elismerik, szeretik".

A Szimbiózis Alapítvány 1999 végén jött létre azzal a céllal, hogy peremhelyzetű emberek oktatását, nevelését, társadalmi integrációjukat támogassa. A célcsoportot elsősorban autista, értelmi sérült és halmozottan fogyatékos fiatalok képezik, akik tartós, „szimbiotikus” támogatást igényelnek. Tevékenységükről bővebben az alapítvány honlapján lehet olvasni. http://www.szimbiozis.net/?item=3

Brüsszel, 2013. december 5.