
Törvényjavaslat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
2010. 06. 18.
A dokumentum indoklásában a politikusok emlékeztetnek: a jelenlegi törvény 2010. július 1-jétől az esélyegyenlőségi programok elkészítéséhez köti az önkormányzatok hazai, illetve európai uniós pályázatokon való érvényes indulásának feltételét.
A kormánytöbbséghez tartozó képviselők ugyanakkor a rendelkezésre álló rövid felkészülési idő miatt lehetetlennek tartják, hogy szakmailag megfelelően előkészített, valós problémákat érdemben kezelni tudó programok álljanak össze.
A feladat színvonalas végrehajtása azt kívánja, hogy a határidő 2011. január 1-jére tolódjon – fűzik hozzá.
A javaslat a szakértők elhúzódó képzése miatt a bevonásukra vonatkozó kötelezettséget is eltolná, így a szakértőket 2010. július 1-je helyett 2010. október 1-jétől lenne kötelező igénybe venniük az önkormányzatoknak.
MTI