Robot segíti az autista gyerekeket 2010. 06. 20. A Dél-kaliforniai Egyetem kutatói gyerekterápiában résztvevő roboton dolgoznak. A gép természetesen nem fogja helyettesíteni a humán szakértőket, de komoly segítséget nyújthat az autizmus jobb megértésében, gyerekek szocializációjában.
A paralimpiai bizottság üdvözli a plusz forrást 2010. 06. 19. Az MPB azt is reméli, hogy kérésének megfelelően a kiemelt látványsportágak támogatóinak adókedvezményét a fogyatékkal élők sportjára is kiterjesztik
Törvényjavaslat az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról 2010. 06. 18. Másfél éves haladékot adna az önkormányzatoknak esélyegyenlőségi programjaik elkészítésére a fideszes Gulyás Gergely és a kereszténydemokrata Lukács Tamás által előterjesztett törvénymódosítási javaslat, amely csütörtökön került fel a parlament honlapjára.
Elfogadták az árvízzel sújtott területek megsegítésére felszólító EP-határozatot – Felgyorsulhat az uniós források folyósítása 2010. 06. 17. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén megszavazta azt a határozatot, amely a közép-európai esőzések és árvizek következtében kialakult rendkívüli helyzet megfelelő kezelésére szólítja fel az Európai Bizottságot. Az elsöprő többséggel elfogadott határozat sikerében a fideszes európai parlamenti képviselőknek kiemelkedő szerepük van, hiszen a határozat egyik kezdeményezője és szószólója Deutsch Tamás volt. A tegnap este lezajlott vitában Deutsch Tamás mellett Pelczné Dr. Gáll Ildikó, Áder János és Kósa Ádám is a térség megsegítésére szólította fel az Európai Bizottságot. A magyar néppárti képviselőcsoport sajtóközleménye
Biztosítsuk az információt! 2010. 06. 17. Egységes informatikai protokollt kialakítását ösztönzi Kósa Ádám néppárti európai parlamenti képviselő (Fidesz-KDNP) az árvizek és más közelmúltbeli természeti katasztrófák tanulsága okán. A politikus szükségesnek tartja, hogy az Európai Bizottság határozott kezdeményezésekkel működjön együtt a nemzeti kormányokkal, erről hozzászólásában beszélt június 16-án Strasbourgban. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye
Kastélykiváltási programok az Európai Bizottság támogatásával 2010. 06. 16. Elkötelezte magát az Európai Bizottság alelnöke, hogy az ún. kastélykiváltási programot a strukturális politikáknál a kiemelt és integrált politika részévé fogja tenni. Viviane Reding azt követően fogalmazta meg ezt a célkitűzést, hogy az Európai Parlament tegnapi plenáris ülésén Kósa Ádám kérdést intézett a Bizottsághoz a kastélyépületek kiváltásának akadályairól. dr. Kósa Ádám sajtóközleménye
Millenniumi fejlesztési célok: új források kellenek 2010. 06. 16. Új, innovatív fejlesztéstámogatási mechanizmusokra, így például a pénzügyi tranzakciók megadóztatására lenne szükség, ha 2015-ig el akarják érni a millenniumi fejlesztési célkitűzéseket - áll az EP kedden megszavazott jelentésében.
Megemelték több fogyatékosügyi szervezet költségvetését 2010. 06. 16. A kormány megemelte három, fogyatékkal élőket segítő szervezet idei költségvetését - közölte Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
Precedens ítélet a fogyatékkal élők munkavállalásáról 2010. 06. 15. Régóta vitás kérdés végére tett pontot a Fővárosi Bíróság a fogyatékos személyek foglalkoztatásával kapcsolatban. Mindeddig vitatott volt, vajon létesíthet-e munkaviszonyt a cselekvőképtelen személy. A kérdésre adott igenlő választ üdvözlik a fogyatékos-ügyi szervezetek.