Az időskorúak a társadalom értékes tagjai 2021. 07. 06. Az Európai Parlament plenáris ülése hétfő délután eszmecserét folytatott az idősödő Európa kapcsán. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta: vén kontinensünk őszülő tagjai olyan értékek birtokában vannak, amelyek kincset érnek gyermekeik és unokáik számára. Kósa bíztatta az EU tagállamait, hogy vegyenek példát Magyarországról, ahol a kormányzati támogatások révén a nagyszülőik aktív részesei lehetnek az unokák nevelésének.
Online eszközök is segíthetik autizmussal élők munkahelyi beilleszkedését 2021. 06. 10. Az Európai Parlament plenáris ülése csütörtök délután az autizmussal élők befogadó foglalkoztatásáról tartott eszmecserét. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő a vitához fűzött írásbeli felszólalásában hangsúlyozta: „Az infokommunikációs fejlesztések és a munkatársak érzékenyítése a kulcs abban, hogy az autizmussal élő személy be tudjon illeszkedni a munkahelyére.”
Kipukkadt a baloldal blöffje – jelentős javulás az OLAF-jelentés magyar számaiban 2021. 06. 10. Az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) mai napon bemutatott 2020-as éves jelentésében a 2016-2020 közötti időszakban feltárt és kivizsgált csalási eseteket foglalják össze. A Magyarországra vonatkozó adatok sokat javultak, annak ellenére, hogy a Gyurcsány-kormány idején elkövetett gigászi korrupciós ügyek még mindig súlyosan lerontják a statisztikát.
Az Európai Parlament Lengyelország és Magyarország után immár Csehországot is durván támadja 2021. 06. 10. Az Európai Parlament mai plenáris ülésén szavazott Andrej Babis, cseh miniszterelnök összeférhetetlenségéről szóló állásfoglalásáról. „Ezzel az Európai Parlament egy olyan határozatot fogadott el, amellyel durván beavatkozott egy folyamatban lévő tagállami igazságszolgáltatási eljárásba. Minden uniós tagállamnak joga van ahhoz, hogy saját, független igazságszolgáltatási rendszerét a nemzeti törvényei alapján működtesse, az eljárásokat lefolytassa. Az európai intézményeknek semmilyen felhatalmazásuk sincsen arra, hogy ezekbe a folyamatokba beavatkozzanak” - emelte ki Kósa Ádám a szavazáshoz benyújtott magyarázatában. A határozat elfogadásával az Európai Parlament többsége ismét durva támadást intézett egy szuverén közép-európai tagállam ellen. Az európai politikai ámokfutás ismét szintet lépett.
Az Európai Parlament politikai rendőrséget játszik 2021. 06. 09. Az Európai Parlament szerda délutáni plenáris ülésén az EP baloldali többsége az uniós pénzek megvonását célzó jogállamisági eljárás azonnali megindítását követelte Magyarország és Lengyelország ellen. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta: „Az európai baloldal egyértelmű célja megbüntetni azokat, akik nem értenek velük egyet, akik nemet mondanak az illegális migrációra, a nemzeti hatáskörök lopakodó elvonására, a genderőrületre. Ez sajnos nem újdonság.”
Mindig érdemes befektetni gyermekeink jövőjébe! 2021. 06. 09. Az Európai Parlament plenáris ülése kedden este eszmecserét folytatott az Európai Szociális Alap+ (ESZA+) kapcsán. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalásában hangsúlyozta: az ESZA+ által támogatott projektek, különösen a minőségi oktatás fejlesztését szolgáló programok Magyarországon is valódi javulást hoznak az emberek életében és lehetőségeiben.
A polgári kormány idején folyamatos a minimálbér növekedés Magyarországon 2021. 06. 03. Az Európai Parlament Foglalkoztatási és Szociális Bizottsága (EMPL) arról folytatott eszmecserét, hogy az Európai Bizottság „Megfelelő minimálbérek az Európai Unióban” címet viselő javaslatát miként szeretnék az EP képviselők módosítani. A képviselők egyetértettek abban, hogy a megfelelő minimálbér fontos eszköze a munkavállalói szegénység elleni küzdelemnek. Kósa Ádám, fideszes EP-képviselő a vita kapcsán aláhúzta, hogy Gyurcsányné füllentésével szemben, szó sincs semmiféle európai minimálbér bevezetéséről.
Biztonságos és versenyképes mesterséges intelligencia stratégiát! 2021. 05. 20. A mesterséges intelligencia (MI) használatának javításáról szóló jelentést fogadott el az Európai Parlement. Tóth Edina fideszes EP-képviselő úgy véli, hogy az elmúlt egy év során felértékelődött az MI szerepe. Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája alapjaiban határozza meg az ország gazdasági fejlődését a 2030-ig terjedő időszakban, amely jó példaként szolgálhat az Európai Unió számára. Kósa Ádám bizakodását fejezte ki, hogy az online oktatás során elsajátított digitális írástudás továbbfejlesztése segíthet a Covid-generáció jövőjének kedvező alakulásban.
Nekünk az Unióban az európai polgárok jóléte és megbecsülése az első! 2021. 05. 19. Az Európai Parlament arról vitázott szerda délután, hogy miként tudná megkönnyíteni az EU-n kívülről érkező személyek munkavállalását. Kósa Ádám fideszes EP-képviselő hozzászólásában tiltakozott az ellen, hogy a kelet-európai munkavállalók hátrányos megkülönböztetést szenvednek el, miközben az EU migránsokat hív be dolgozni.